Sokáig keresték a szekszárdi kórház főorvosnőjét, akit a gerince miatt műtötték Szegeden. A 62 éves asszony már lábadozott, de nagy fájdalmai voltak – tudta meg az RTL.
A kórház egyik biztonsági kamerája rögzítette, ahogy a nő hajnali 5-kor kisétál az épületből, utána sehol nem találták. Tegnap délután találtak rá önkéntesek, de az életét már nem lehetett megmenteni.
Eltűnt egy fül-orr-gégész főorvosnő, nagy baj lehet ebből – írtuk meg szombaton.
Kedvelt orvosnő volt Dr. Kett Antónia, aki gerincműtétje után a kórházból távozott, azt feltételezték, hogy Szegeden maradt, láthatóak rajta a műtét utáni kötések.
A család és a kezelőorvosok tájékoztatása alapján fennállt a pszichiátriai veszélyeztetettség.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba