Az Egyesült Államok politikai életében ritkán fordul elő, hogy egy hivatalban lévő elnök támogatottsága látványosan meginogjon a saját pártján belül. Donald Trump esetében azonban most ez történik: miközben az ország évek óta a megélhetési válság és az elszálló költségek szorításában él, a választók egyre nagyobb része érzi úgy, hogy az elnök ígéretei nem váltak valóra. A Gallup és a Reuters felmérései szerint Trump népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt (mindössze 36 százalék), és ez már nemcsak a függetlenek vagy a demokraták körében látszik, hanem a republikánus tábornál is.

A repedések okai sokrétűek: a gazdasági elégedetlenségtől a kommunikációs hibákon át a párton belüli konfliktusokig több tényező is hozzájárul a visszaeséshez. Egyre több republikánus politikus és szavazó teszi fel a kérdést, vajon fenntartható-e az a politikai stílus, amely korábban a „Trump-brand” legfőbb mozgatórugója volt. Ahogy közelednek a kritikus törvényhozási döntések és a 2026-os félidős választások, a Trump-korszak második felének stabilitása kérdésessé vált – és ez a bizonytalanság már most komoly eróziót okoz az elnök támogatottságában.

Kapcsolódó

Nem ezt várta a gazdaságtól a munkásosztály

Trump egyik legfontosabb ígérete a második ciklus elején az volt, hogy gyors és látványos enyhülést hoz a megélhetési válságban (affordability ígérete – a szerk.). Ehhez képest sok amerikai úgy érzi, hogy a mindennapi kiadások továbbra is magasak, sőt bizonyos területeken még emelkedtek is. A bolti élelmiszerárak egy része – a tejtermékektől a húsokig – hónapok óta nem mutat érdemi csökkenést, miközben a lakhatási költségek és a rezsiárak is tartósan a választók ingerküszöbe felett maradtak. A családok egy része azt tapasztalja, hogy a fizetésemelések egyszerűen elolvadnak az infláció maradványhatásai miatt.

A gazdasági frusztráció különösen a munkásosztálybeli és külvárosi republikánus szavazók körében erős, akik korábban Trump legmegbízhatóbb bázisát adták. Ők azok, akik minden hónapban szembesülnek azzal, hogy a bevásárlókosár ára tartósan magas, a bérleti díjak rekordközeliek, a gyógyszerek és kórházi ellátások pedig megfizethetetlenebbnek tűnnek, mint korábban.

Sokakban így az a benyomás alakult ki, hogy Trump gazdaságpolitikai intézkedései – az adókedvezményektől az importkorlátozásokig – nem hoztak kézzelfogható enyhülést. Ez a mindennapi, személyes tapasztalat erodálja leginkább az elnök támogatottságát, még azoknál is, akik politikailag közel állnak hozzá.

Stílusa és kommunikációja eltávolítja a középutas szavazókat

Trump politikai stílusának egyik legfontosabb eleme mindig is a nyers, konfrontatív és gyakran provokatív kommunikáció volt. Ez a hozzáállás 2016-ban és 2020-ban még mozgósító erőként működött, de mára egyre több középutas, mérsékelt szavazó érzi úgy, hogy az elnök túlzottan a saját, leglojálisabb bázisának játszik – mindenki más rovására. A washingtoni politikai szférában sokan úgy látják, hogy Trump retorikája már nem friss, hanem fárasztó és kiszámítható, miközben egyre kevésbé képes megszólítani azokat a választókat, akik kompromisszumkészséget és konszenzust várnának egy hivatalban lévő elnöktől.

Az elmúlt hónapokban több olyan kommunikációs konfliktus is volt, amely rávilágított erre a problémára.

Trump például nyilvánosan nekiment több republikánus vezetőnek is, köztük azoknak, akik nem támogatták a redistrictinggel kapcsolatos indítványait – egyeseket „árulónak” nevezett, másokat azzal fenyegetett, hogy saját jelölteket indít ellenük a 2026-os előválasztásokon.

Ez a fajta belső leszámolás nemcsak széles körű médiavisszhangot kapott, hanem elriasztotta azokat a mérsékelt konzervatívokat is, akik a párton belüli egységet és együttműködést tartanák elsődlegesnek.

xx
Donald Trump már saját párttársaival szemben is fenyegetőleg lép fel

A stílusbeli túlzások az online térben is megjelentek: Trump több alkalommal osztott meg olyan üzeneteket, amelyek politikai ellenfeleit becsmérelték vagy nevetség tárgyává tették. Ezek a posztok ugyan rezonálnak a hardcore bázisra, de a visszafogottabb republikánus és független szavazók számára erősítik azt az érzetet, hogy az elnök inkább kampányüzemmódban van, mint kormányfői szerepben. A középen állók körében ennek az a következménye, hogy egyre kevésbé érzik magukat megszólítva, és a kommunikációs stílus inkább taszító, mint inspiráló számukra.

Naponta aláz meg női politikusokat, művészeket, újságírókat

Trump kommunikációjának egyik legvitatottabb eleme a folyamatos személyeskedés és a nyílt megalázás. Szinte naponta láthatjuk, hogy az újságírókat élő adásban sértegeti, kineveti vagy becsmérlő jelzőkkel illeti. A sajtótájékoztatókon több női tudósítót – különösen azokat, akik kellemetlen vagy kritikus kérdést tettek fel – „butának”, „tiszteletlennek” vagy „hazugnak” nevezett. A számára ellenségesnek vélt kérdezőket gyakran leintette azzal, hogy „nem értenek semmihez”.

A „piggy”-zés (egy újságírónőt disznózott le egy kellemetlen kérdése után) és más pejoratív jelzők használata mára védjegyévé vált: legyen szó demokrata vezetőkről, republikánus „renegátokról” vagy éppen olyan kulturális szereplőkről, mint Sabrina Carpenter vagy Taylor Swift.

Bár ezek a támadások elsősorban a leglojálisabb táborát szórakoztatják, a mérsékelt és független szavazók számára egyre inkább egy zaklató, ellenséges kommunikációs stílust jeleznek.

Különösen éles kritika éri azt, ahogyan Trump nőkről beszél. A női újságírókkal szembeni lekezelő hangnem mellett többször tett olyan megjegyzéseket, amelyek a bírálók szerint egyszerre szexista és degradáló.

Más politikusnőket – például kormányzókat, kongresszusi képviselőket – sokszor a kinézetük vagy „temperamentumuk” alapján minősít, nem pedig a szakmai teljesítményük vagy politikai álláspontjuk szerint. A popkulturális szereplőkkel szembeni támadások – különösen női előadók esetében – szintén azt a képet erősítik, hogy Trump retorikája gyakran személyeskedő és tiszteletlen, ez pedig rengeteg fiatalt és bizonytalant rettent el.

Repedések a republikánus táborban – egyre több a belső kritikus hang

Trump népszerűsége korábban a republikánus párton belül szinte egységes volt, ám az elmúlt hónapokban egyre többen kezdtek nyíltan kételkedni vezetői képességeiben és politikai döntéseiben. Az egyik fő ok a stílusa és a belső politikai manőverei. Több republikánus törvényhozó, köztük befolyásos szenátorok és képviselők is nyíltan kritizálták az elnököt, amiért „megosztja” a pártot, vagy a személyes bosszúpolitikát a közérdek elé helyezi. Az Indiana állambeli redistricting-ügy jól mutatta ezt: Trump nyíltan fenyegetett olyan republikánus politikusokat, akik nem támogatták a terveit, és jelezte, hogy saját jelölteket indít ellenük a következő előválasztásokon. Ez sok mérsékelt és pragmatikus politikusban félelmet és ellenérzést keltett, mert a belső konfrontációt nem tekintik stratégiai előnynek, hanem feszültséget okozó tényezőnek.

Sok republikánus politikus látja, hogy Trump személyes stílusa és botrányai egyre nehezebbé teszik számukra a mérsékelt és független szavazók megszólítását, akik kritikusak a közéleti vulgáris kommunikációval szemben.

Az elnök személyes ügyei és médiafigyelmet generáló botrányai – legyen szó jogi eljárásokról vagy a hírességek elleni támadásokról – elterelik a figyelmet a párt programjáról és az országos kérdésekről. Az eredmény: a párton belül lassan, de biztosan növekszik az eltávolodás, a nyílt kritikák és a „nem feltétlen támogatás” mértéke, ami a 2026-os félidős választások előtt komoly politikai kihívást jelenthet Trump számára.

Óriási veszélyt jelentenek az Espstein-akták

Az Epstein-botrány, amely egy éve még lezárt ügynek tűnt, 2025 végére ismét a politikai közélet középpontjába került. Az amerikai Kongresszus – ritka kétpárti együttműködéssel – novemberben elfogadta az Epstein Files Transparency Act nevű törvényt, amely kötelezi az Igazságügyi Minisztériumot, hogy a Jeffrey Epsteinhez kapcsolódó összes iratot 2025. december 19-ig nyilvánosságra hozza. Donald Trump elnök aláírta a törvényt, miközben korábban idegenkedett a teljes dokumentumcsomag kiadásától.

Az akták nyilvánosságra hozatala azért vált politikailag kényessé Trump számára, mert az iratok között olyan anyagok is lehetnek, amelyek megvilágítják az elnök és Epstein kapcsolatát, és amelyekben szerepelhet, hogy Trump tudott az Epstein által elkövetett bűncselekményekről és látható kapcsolatba került vele korábban. Egy közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek több mint 40  százaléka úgy véli, a regnáló elnöknek tudnia kellett Epstein bűncselekményeiről, míg csak 9  százalékuk gondolta úgy, hogy semmit sem tudott. Ez a megítélés önmagában is jelentős hírértékkel bír, hiszen az emberek nagyrésze számára a bizalom kulcskérdés a közszereplőkkel szemben.

Politikai értelemben különösen kényelmetlen, hogy az ügy nem lett „csak egy demokrata boszorkányüldözés” – ahogy azt Trump és szövetségesei kommunikálták –, hanem a republikánus bázis és a mérsékelt szavazók körében is nő az igény a teljes átláthatóságra.

Több republikánus politikus, köztük Marjorie Taylor Greene is támogatta a dokumentumok nyilvánosságra hozatalát, és nyíltan bírálta Trump ellenállását – amiért az elnök „árulónak” nevezte, majd megvonta tőle az a politikai támogatást. 

A MAGA-bázison belül is vannak olyan hangok, amelyek szerint Trump elrontotta az ügy kezelését, és ezzel akár több száz képviselői helyet is veszthetnek a 2026-os félidős választásokon. 

A közvéleményben már most is teret nyer a gyanú és a kétely. Ez nemcsak a Trump-ellenes tábor számára ad táptalajt, hanem még a republikánusok egy részét is arra készteti, hogy nyilvánosan kérdéseket tegyenek fel az elnök felelősségét illetően – ami 2025 végén komoly politikai fejleménynek számít.

A republikánus táboron belüli repedések, a mérsékelt szavazók elfordulása és az Epstein-akták körüli bizonytalanság együtt rendkívüli kihívást jelentenek Trump számára, miközben az ország figyelme a következő választási ciklusra irányul. Ahogy közelednek a kritikus törvényhozási döntések és a 2026-os félidős választások, az elnök népszerűségének alakulása kulcsfontosságú lesz a politikai jövője szempontjából.