Keddtől jelentkezhetnek jegyvásárlásra a szurkolók a jövő évi németországi labdarúgó Európa-bajnokságra.
Aki a helyszínen szeretne szurkolni, annak valószínűleg az értékesítés első szakasza kínálja a legnagyobb esélyt arra, hogy belépőhöz jusson, az október 26-ig tartó időszakban ugyanis 1,2 millió jegy talál gazdára. A következő értékesítési időszakokban ennél kevesebb belépőt kínálnak majd.
Ugyanakkor,
mivel a csoportsorsolásra csak december 2-án kerül sor Hamburgban, a most jelentkezők nem tudhatják, hogy melyik csapat mérkőzésére kapnak jegyet.
A selejtezőből egyelőre egyik gárda sem jutott tovább, eddig egyedül a rendező németek részvétele biztos.

Egy személy legfeljebb négy belépőt igényelhet, az európai szövetség (UEFA) az október 26-i zárás után sorsol, azaz mindegy, hogy a rendelkezésre álló időszakban ki mikor jelentkezik, az igény korábbi beérkezése nem jelent előnyt.
A jegyek ára 30-tól (körülbelül 11 700 forint) 1000 euróig terjed
– előbbi a csoportszakasz legolcsóbb belépőjét jelenti, utóbbi pedig a berlini döntő legdrágább kategóriáját. A szurkolók a stadionok közötti nagy távolságok miatt naponta csak egy mérkőzésre kaphatnak belépőt.
A gyűjtők számára rossz hír, hogy hasonlóan a tavalyi, katari világbajnoksághoz a jegyeket nem papíron, hanem csak digitálisan adják át.
A magyar válogatott jelenleg a G csoport élén áll a második szerbekkel azonos pontszámmal. A csoportok első két-két helyezettje jut ki egyenes ágon a kontinensviadalra.
A sportpiacot támadják a kiberbűnözők, egyre több sportoló és szurkoló adatai vannak veszélyben
Olyan rendszerekhez szereznek hozzáférést, ahol a sportolók teljesítményének adatait, illetve a wifire kapcsolódó drukkerek adatait is képesek lehalászni. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat