Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg azt mondta, nem érdekli, hogy a világ hogyan látja országa jelentős sportbefektetéseit. Számára csak az ebből fakadó bruttó hazai termék növekedése számít.

„Ha a sportmosás 1 százalékkal növeli a GDP-met, akkor folytatjuk a sportmosást" – mondta bin Salman a Fox Newsnak adott interjújában. „Nem érdekel, ha csak 1 százalékos GDP-növekedésem van a sportból, én további 1,5 százalékra törekszem.”

sportmosás az a címke, amelyet egyesek a sport által egy imázs vagy hírnév helyreállítására használnak. Emberi jogi csoportok és jogvédők folyamatosan azzal vádolják Szaúd-Arábiát, hogy jelentős összegeket fektet be a sportba, hogy elterelje a figyelmet az emberi jogok megsértéséről – írja az NBC News.

A Human Rights Watch és más szervezetek olyan visszaélések miatt szólították fel Szaúd-Arábiát, mint

  • a múlt hónapban több száz fegyvertelen etióp migráns meggyilkolása,
  • a nőjogi kampányolók bebörtönzése,
  • Dzsamál Hasogdzsi újságíró 2018-ban történő meggyilkolása, 
  • tavaly pedig egyetlen nap alatt 81 ember kivégzése.

Szaúd-Arábia sportberuházásai 2016 óta meghaladják az 50 milliárd dollárt – derül ki a Grant Liberty emberi jogi csoport idén közzétett jelentéséből. Ez magában foglalja a World Wrestling Entertainment rendezvényeinek 10 évre szóló szerződését, beletartoznak a nemzetközi golfversenyeknek és Forma-1-es eseményeknek a rendezése, és még a francia futball ikonját, Kylian Mbappét is egy 332 millió dolláros ajánlattal próbálják megszerezni.

A szaúdi Vision 2030 olyan képet vetít előre, amelyben Szaúd-Arábia megreformálja az emberi jogi dolgait, de ennek semmi nyoma – mondta Worden, a Human Rights Watch munkatársa. „Sportmosásról akkor beszélünk, ha egy ország egy szeretett, nagy sporteseménynek kíván otthont adni – ezzel megkaparintva az emberek figyelmét és szeretetét – ugyanakkor ez semmilyen szinten nem javítja az emberi jogi helyzetet.”

A futballpályák lehetnek Szaúd-Arábiában az új olajmezők

Komoly gazdasági oka van annak, hogy sztárfocistákat importálnak Szaúd-Arábiába. De mi köze az olajnak a focihoz? Sportközgazdász segítségével jártunk utána. Bővebben –––>

Wodren azonban elmondta, hogy a sportmosás számos kockázatokat rejt, hiszen a szaúdiaknak nincs meg a sportinfrastruktúrája ahhoz, hogy nagyobb eseményeket rendezzenek. A kormány nagy stadionokat épít, de szakszervezetek nélkül, így nincs ki megvédje a halálos hőségben dolgozó migráns munkavállalókat. 

A sportmosás vádja akkor is felmerült, amikor az ország szuverén vagyonalapja megvásárolta az angol Premier League-ben szereplő Newcastle United 80 százalékát. Az Amnesty International „PR-eszköznek” nevezte a 400 millió dolláros felvásárlást, amely elvonja a figyelmet az ország vészes emberi jogi helyzetéről.