Az Európa és Ázsia közötti kapcsolatok megerősítése a célja az Eurasia Forumnak – fogalmazott megnyitóbeszédében Matolcsy György. Megnyitójában a jegybankelnök elmondta, hogy sikerült legyőzni és kilábalni a koronavírus okozta pandémiát követő válságból, és már jó úton van a gazdaság.
Az immár negyedik alkalommal megrendezett konferenciának a középpontjába ezúttal a fenntarthatóság került, amely egyszerre több dolgot is jelent a jegybankelnök szerint. Példának a klímaváltozást hozta fel Matolcsy, aki szerint ez az élet számos területére komoly hatással van a természettől a munkahelyeken át egészen a különböző pénzügyi rendszerekig.
„Óvatosan és bölcsen”
„Biztos kezekben kell lennünk” – mondta az új technológiák adta kihívásokról az MNB elnöke. Szerinte az új technológiáknak – különösképpen a mesterséges intelligenciának – megvannak a maga előnyei, de nem mehetünk el azok mellett a félelmek mellett, amelyek jogosan alakultak ki azokkal szemben. A mesterséges intelligenciáról szólva elmondta, hogy „ha azt óvatosan és bölcsen használjuk, akkor az nagy előnyöket hozhat magával, ugyanakkor megvannak a veszélyei is”.
Matolcsy György szerint ezeket a technológiákat, fejlesztéseket mindenki számára elérhetővé kell tenni – az üzleti lehetőségektől a biztonságon át egészen a munkaerőpiacig, vagy épp az ingatlanpiacig.
„Az egyik legfontosabb dolog, hogy mindenki hozzáférhessen a technológiákhoz”
– hangsúlyozta a jegybankelnök.
Az energiapiacról szólva elmondta, hogy egy új energiamix alakult ki az elmúlt időszakban: egyre több országban cserélik le a „régi energiát újakra”. Ázsiában szerinte több ország már például a megfelelő úton van a régi energiaforrásokról újakra történő átállásban.
Matolcsy beszédében kiemelte, hogy rendkívül büszkék a két új magyar Nobel-díjasra – Karikó Katalinra és Krausz Ferencre.
„Miért Budapest?”
„Miért Budapest? Miért vagyunk itt?” – tette fel a kérdést a jegybankelnök. Matolcsy szerint a Kelet és a Nyugat közötti párbeszéd a tudáson, a tudásmegosztáson alapul. Az MNB által szervezett konferencián például Ázsiából és Európából 50 szakértő szólal fel 15 különböző országból.
Amikor elindul egy ilyen párbeszéd, az felgyorsítja a technológiák, a tudás megosztását. Ezzel pedig mindkét fél csak nyerhet
– mondta Matolcsy György, hozzátéve, hogy ennek az együttműködésnek Európa és Ázsia között már számos eredménye van a különböző technológiák megosztásától egészen egyes konkrét termékekig.
Matolcsy szerint egy új korszak hajnalán vagyunk: „legyen ez a konferencia Eurázsia korszakának kiváltója”.
Titkos receptet osztott meg Matolcsy György
A jegybank elnöke a globális viszonyokról értekezett a tavalyi konferencián, melynek témája a fenntartható növekedés és együttműködés volt.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)