A jelenlegi globális viszonyok között a párbeszéd jelenti a megújulás és a fejlődés útját, a széles körű együttműködés a fenntartható gazdasági növekedés "titkos receptje" - erről beszélt Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Budapest Eurázsia Fórum 2022 című rendezvényen hétfőn Budapesten - írja az MTI.
A konferenciát megnyitó beszédében megjegyezte: a fenntarthatóság érdekében fel kell gyorsítani a zöld átmenetet és a digitális átállást, továbbá "a tudás, a tehetség és a technológia fúziójára" kell fektetni a hangsúlyt.
A világgazdaság jövője múlik azon, hogy az emberiség képes-e tanulni a múlt hibáiból, továbbá hasznosítani tudja-e a tudományos eredményeket - vélekedett a jegybankelnök. A fizika és a biológia értékes tanulságokkal szolgál a komplex rendszerekről, ezt a tudást a közgazdászoknak is el kell sajátítaniuk, "a komplex rendszerek szabályait és mintáit" széles körben meg kell ismertetni - tette hozzá utalva arra, hogy nagyon sok a vesztenivaló, ha erre nem nyitott a szakma.
Matolcsy György beszélt arról is, hogy 2020 óta a világ jelentős nehézségekkel szembesül, a hét évig tartó fellendülés időszaka után olyan ciklus vette kezdetét, amely az 1970-es és az 1940-es évek történéseit idézi. A ciklus sajátossága nem csak az egyre magasabb infláció és a lassuló növekedés, de háborúk és katasztrófák is "küszöbön állnak" - tette hozzá.
A fenti problémák kezelésében segítséget nyújthat a komplex rendszerek működésének a mélyreható ismerete - erősítette meg. Jó hír, hogy ugyanazok a bizonyos "szabályok és minták" hajlamosak az ismétlődésre, mindig megvan a lehetőség a rendszer újraszabására, a 70-es és a 40-es évekre jellemző szélsőséges helyzeteket el lehet kerülni, a fenntartható növekedés feltételeit meg lehet teremteni - összegezte Matolcsy György a budapesti rendezvényen.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra