Korábbi cikkünkben beszámoltunk egy idős hölgy kálváriájáról, aki egy olvasói levélben írta meg a vele történteket.

Az idős hölgy lejáró állampapírjait szerette volna készpénzben felvenni, majd az összeget újra befektetni a Magyar Államkincstárnál. Azonban egy budai postahivatalban az ügyintéző meggyőzte őket arról, hogy válasszák inkább a Posta Haszonőr 2.0 nevű biztosítási konstrukciót, amely elmondása szerint legalább olyan előnyös, mint az állampapír.

Rövid időn belül azonban kiderült, hogy a választott termék nem felelt meg az igényeiknek, mivel sem a gyors hozzáférhetőség, sem a megbízásos kezelhetőség nem volt biztosított.

A család öt nap múlva szerette volna megszüntetni a szerződést, ekkor még 6 ezer forintos elállási díjról kaptak tájékoztatást, ám végül több mint 120 ezer forintot vontak le a megtakarításból. A visszatérítés ráadásul késlekedett, így az összeg nem kamatozott, a panaszukat pedig elutasították.

A Posta Biztosító lapunknak úgy válaszolt a megkeresésünk után, hogy a biztosítási titok miatt nem adhatnak konkrét ügyekről információt, ám hangsúlyozták, hogy igyekeztek elérni az ügyfelet a költségek minimalizálása érdekében, sikertelenül.

Általánosságban elmondták, hogy a Posta Haszonőr 2.0 egy egyszeri díjas életbiztosítás, mely befektetési lehetőséget is kínál, adó- és öröklési előnyökkel, a konstrukció feltételei és költségei az ÁSZF szerint vannak szabályozva.

A hölgy családját megrendítette az eset, különösen annak fényében, hogy az idős asszony havi nyugdíja csupán 160 ezer forint.

A biztosító közlése szerint végül „egyedi elbírálással megnyugtatóan lezárták” az ügyet.

Így látja a helyzetet az MNB

Az eset kapcsán megkerestük a felügyeleti szerepet ellátó Magyar Nemzeti Bankot (MNB), ahonnan azt a választ kaptuk, hogy „annak az egyedi szerződéses jogvitának a megítélése, hogy a biztosító a biztosítási szerződési feltételeknek megfelelően érvényesítette-e a megkeresésben jelzett összeget, nem tartozik az MNB fogyasztóvédelmi hatáskörébe”.

Nádra Ildikó felügyeleti szóvivő-helyettes tájékoztatása szerint az ügyfél és a biztosító közötti magánjogi jogvita elbírálása bírói útra tartozik, illetve annak bíróságon kívüli rendezése érdekében – eljárási díj vagy illeték fizetésére vonatkozó kötelezettség nélkül – a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) eljárását kezdeményezheti a fogyasztó.

A PBT eljárása a http://www.mnb.hu/bekeltetes weboldalon elérhető – vagy az érintett biztosítótól is kérhető.  

A jegybank közlése szerint a vonatkozó jogszabályi rendelkezések [Bit. 121. § (1) bekezdés f) pontja] alapján a biztosítási szerződési feltételeknek tartalmaznia kell egyebek mellett a szerződés megszűnése esetére a biztosított, szerződő, kedvezményezett jogainak és a biztosító kötelezettségeinek ismertetését, beleértve a szerződés 30 napon belüli felmondásával kapcsolatos rendelkezésekről történő tájékoztatást.

Továbbá [a Bit. 152. § (1) bekezdés d) pontja alapján] az életbiztosítási szerződés megkötését megelőzően a leendő szerződő részére írásbeli tájékoztatást kell nyújtani arról, hogy mekkora és milyen jogcímen merül fel az a költség, amit a biztosító a szerződő által befizetett első vagy egyszeri díjból a szerződés 30 napon belüli felmondása esetén visszatart.  

A szóvivő-helyettes válasza szerint a biztosító az életbiztosítási szerződés létrejöttéről szóló – a Bit. 157. § (1) -(2) bekezdése alapján teljesítendő – tájékoztatást is bizonyítható és azonosítható módon köteles nyújtani, amelyben köteles felhívni az ügyfél figyelmét a Bit 122. §-ában foglalt rendkívüli felmondási lehetőségre, ezen belül arra, hogy a biztosító a szerződő felmondó nyilatkozatának kézhezvételét követően harminc napon belül köteles a szerződő által a biztosítási szerződéssel kapcsolatban bármely jogcímen részére teljesített befizetésekkel elszámolni.

Előzőek alapján az ügyfél részére tájékoztatást kell nyújtani mind a szerződéskötést megelőzően arról, hogy a 30 napon belüli felmondás esetén a befizetett díjból történt levonások milyen jogcímen alapján történnek és milyen mértékű lehet az elvonás, továbbá erre a szerződés létrejöttéről szóló tájékoztatásban is fel kell hívni az ügyfél figyelmét


– közölte.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy az MNB 8/2016. (VI.30.) számú ajánlása (UL ajánlás) 65. pontja is megfogalmaz követelményeket a rendkívüli felmondás esetén visszatartott költségekről és díjakról,  amely szerint elvárt, hogy a szerződés létrejöttéről szóló tájékoztatás teljesítése során a biztosító emelje ki a felmondás azon következményét, hogy ha a szerződéssel kapcsolatban teljesített befizetésekkel történő elszámolás során az ügyfél viseli a befektetési egységek árfolyamváltozásából eredő kockázatot.

Az MNB felhívja arra is a figyelmet, hogy elengedhetetlen, hogy a szerződés létrejöttéről szóló tájékoztatás részletesen kitérjen arra is, hogy mekkora és milyen jogcímen merül fel az a költség, amit a biztosító szerződő által befizetett első vagy egyszeri díjból a szerződés felmondása esetén visszatart.

Az UL ajánlás 17. pontja arra is felhívja a figyelmet, hogy ha az ügyfél él a szerződéskötéstől számított 30 napos felmondás jogával, és ennek oka a biztosító rendelkezésére álló adatok alapján félreértékesítés következménye, úgy a biztosító tekintsen el az esetleges kötvény kiállítási díj megfizetésétől. A felszámított kötvény kiállítási díj kialakítása során is alapvető elvárás, hogy annak mértéke észszerű és arányos legyen az elvégzett adminisztrációs feladatokkal.

Az MNB az MNB tv. 81. §-ában meghatározott fogyasztóvédelmi rendelkezések megtartását ellenőrzi kérelemre vagy hivatalból indított fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárásaiban.

Az MNB a fogyasztóvédelmi eljárásban azt vizsgálja, hogy a biztosító a rá vonatkozó fogyasztóvédelmi rendelkezéseket megtartja-e, illetve amennyiben a biztosító eljárása, mulasztása jogszabályt sért – ide nem értve a szerződés létrejöttének, érvényességének, joghatásainak és megszűnésének, továbbá a szerződésszegésnek és annak joghatásainak megállapítását –, eljár annak érdekében, hogy a biztosító jogszerű működését helyreállítsa.

A fogyasztóvédelmi eljárással kapcsolatban az MNB honlapján olvashat részletes tájékoztatást.