Meglehetősen sokat kellett várni a Ford Focus harmadik generációjának megérkezésére. Noha a kompakt legújabb változatát már tavaly januárban, a Detroiti Autószalonon bemutatták, csak ezekben a hetekben érkezett meg a hazai kereskedésekbe. A jelentős átfutási időnek prózai oka van: az új Focus ugyanis igazi világautó lesz, vagyis több mint száz országban forgalmazzák a modellt. Ehhez pedig jókora raktárkészletet kell legyártani.

A forma, amely egyszerre próbál megfelelni az összes potenciális vásárlónak, igazán áramvonalas lett. Igaz, az alacsony légellenállási együtthatót olyan apróságok is segítik, mint az aktív hűtőrács, ami szükség esetén képes elzárni a levegő útját. A karosszéria mérete lényegében megegyezik elődjéével: mindössze két centiméterrel lett hosszabb, másfél centiméterrel pedig alacsonyabb és keskenyebb. Ennek fényében felesleges meglepetésre számítani a helykínálatban, azt ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a második generációs Focus is a kategória egyik legtágasabb modellje volt. Ellenben az ötajtós változat csomagtere, ha csak kicsivel is, de kisebb lett. Ezen persze lehet segíteni, hiszen defektjavító készlettel is rendelhetjük az autót.

Az új Focus vezetőülésében ülve azonnal feltűnik a különbség elődjéhez képest, pláne akkor, ha egy jól felszerelt modellt választunk. Ez esetben ugyanis a felsőbb kategóriában mozgó Mondeóhoz hasonlóan itt is egy nagyméretű színes kijelzőt találunk a műszerórák között, ami a fedélzeti számítógép adatai mellett a vezetést segítő rendszereket is megjeleníti. A legjobb aktív biztonsági felszerelés mellett ugyanis akár 15 (!) kamera, illetve szenzor is figyelheti a Focust és környezetét. Ezek között akad olyan, amely a parkolást segíti, olyan, amelyik a parkolóhely hosszát méri fel, és olyanok is, amelyek a holtteret figyelik és jeleznek, ha a sofőr indexelés nélkül készül átlépni a másik sávba.


A túlburjánzott elektronika mellett az előző két Focus talán első számú ismertetőjelét, a vezetési élményt sem hagyták el. A hidraulikus kormányszervót ugyan az érzéketlenebbnek tartott, de kevesebb energiát igénylő elektromosra cserélték, az első menetpróbák beszámolói alapján azonban semmivel sem rosszabb a kormányát így forgatni, mint a korábbi modellekét. Ezentúl ráadásul nem kell feltétlenül az ST vagy az RS sportváltozat után ácsingózni ahhoz, hogy az igazi vezetési élmény is meglegyen. Az 1,6 literes Ecoboost turbós benzinmotorok 150, illetve 182 lóerős teljesítménye ugyanis bőségesen elegendő a sportos menetteljesítményekhez, miközben fogyasztásuk kimondottan visszafogott marad. A dízelek közül 95 lóerős a leggyengébb változat, míg a legerősebb jelenleg a kétliteres, 163 lóerős négyhengeres. A sportváltozatok, illetve a hatványozottan takarékos kivitelek megjelenése a későbbiekben várható. További jó hír, hogy a könnyen és pontosan kapcsolható kézi váltók mellett immár a Powershift nevű dupla kuplungos automata váltóval is kérhető az új Focus.


Az újdonság árát persze meg kell fizetni. A benzines belépő modell 4 750 000 forintba kerül, míg a legolcsóbb dízel 5,31 millió forint, a már említett Ecoboostért pedig közel hatmillió forintot kérnek.

Benzinmotorok1.6 Ti-VCT1.6 Ecoboost
Hengerűrtartalom:1596 cm31596 cm3
Teljesítmény:105/125 LE 6000/min150/182 LE 5700/min
Nyomaték:150/159 Nm 4000/min240 Nm 1600/min
Végsebesség:187/196 km/h210/222 km/h
Gyorsulás (0-100 km/h):12,3/10,9 s8,6/7,9 s
Fogyasztás:5,9 l/100 km6,0 l/100 km
CO2-kibocsátás:136 g/km139 g/km
Dízelmotorok 1.6 TDCi2.0 TDCi
Hengerűrtartalom:1560 cm31997 cm3
Teljesítmény:95/115 LE 3600/min140/163 LE 3750/min
Nyomaték:230/270 Nm 1500/min320/340 Nm 1750/min
Végsebesség:180/193 km/h207/218 km/h
Gyorsulás (0-100 km/h):12,5/10,9 s8,9/8,6 s
Fogyasztás:4,2 l/100 km5,0 l/100 km
CO2-kibocsátás:109 g/km129 g/km