A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), valamint a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (PMKIK) pályázatot hirdet
a 2005. évi Regionális Minőségi Díj elnyerésére
A pályázat célja
A pályázat célja – a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és a Magyar Minőségfejlesztési Központ kezdeményezése alapján – a minőségügyben kiemelkedő eredményt felmutató szervezetek tevékenységének elismerése, felkészülés a Nemzeti Minőségi Díj követelményeinek teljesítésére. A minőségügy népszerűsítése, publikálása Budapesten és Pest megyében, hogy a következő években minél több vállalkozás pályázzon a Nemzeti Minőségi Díjra.
Pályázati feltételek
Pályázatot nyújthat be bármely Budapesten vagy Pest megyében bejegyzett, az ipar, a kereskedelem, a szolgáltatás, a kézművesség vagy az oktatás területén tevékenykedő:
· jogi személyiségű gazdasági társaság,
· jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet,
· egyéni vállalkozó,
· oktatási intézmény.
Nem pályázhatnak a korábbi évek magyar Nemzeti Minőségi Díj-nyertesei, illetve azok, akik 2005-ben a magyar Nemzeti Minőségi Díj elnyerésére pályáznak.
A pályázat benyújtásának nem feltétele az ISO-minősítés.
A pályázat benyújtása
A pályázat elkészítéséhez és benyújtásához szükséges jelentkezési lap és a részletes, valamennyi szükséges információt tartalmazó pályázati útmutató 2005. június 1-től térítésmentesen beszerezhető a BKIK-nál (1016 Budapest, Krisztina krt. 99., telefon: 488-2543) és a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál (1056 Budapest, Váci u. 40., telefon: 317-7666), illetve letölthető a kamarai honlapokról: www.bkik.hu és www.pmkik.hu.
A pályázat önértékelésen alapul, amelynek elkészítése érdekében a Budapesti és a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara egynapos, konzultációval egybekötött felkészítést biztosít a pályázók számára igény szerint 2005. június 15-én, melynek költségeit a kiírók vállalják. Jelentkezési határidő a felkészítésre: 2005. június 13.
A pályázati szándékot 2005. szeptember 1-jéig, előjelentkezés formájában jelezni kell a BKIK-náé vagy a PMKIK-nál.
A pályázati anyagot 2005. szeptember 23-án 16.00 óráig kell beadni 4 példányban (1 pld. eredeti + 3 pld. másolat) a BKIK-nak vagy a PMKIK-nak.
Az eljárási díj mértéke
– 9 fő foglalkoztatottig 10 000 Ft+áfa
– 49 fő foglalkoztatottig 25 000 Ft+áfa
– 249 fő foglalkoztatottig 50 000 Ft+áfa
– 249 fő felett 100 000 Ft+áfa
– Oktatási Intézmények 10 000 Ft+áfa
A pályázat benyújtásának eljárási díjából a BKIK és a PMKIK tagjai 50 százalékos kedvezményben részesülnek.
A pályázatok elbírálásának rendje
A beérkezett pályázatokat a kiírók Minőségi Díj Bizottsága bírálja el, külső értékelők, szakemberek bevonásával.
A díjat négy kategóriában hirdetjük meg:
· Ipari ágazat nagyvállalati,
· Kereskedelmi ágazat közepes méretű vállalkozások,
· Szolgáltató ágazat kis- és mikrovállalkozások (egyéni vállalkozók),
· Oktatási intézmények mérettől független
A Minőségi Díj Bizottság fenntartja a jogot, hogy a meghirdetett díjak bármelyikét az adott évben ne ítélje oda.
A pályázók oklevelet és a pályázatukról írásos értékelést, a nyertesek ezen túlmenően névre szóló képzőművészeti kisplasztikát kapnak teljesítményük elismeréseként, amelyeket a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ünnepélyes keretek között 2005 decemberében nyújt át.
A nyertesek jogosultak az üzleti dokumentumaikon, a reklámanyagaikon feltüntetni a „2005. év Regionális Minőségi Díjas Vállalkozása” feliratot.
A díjazottak névsora megjelenik az ország valamennyi kamarai lapjában, illetve meghívást kapnak a Nemzeti Minőségi Díj átadóünnepségére.
A nyertes vállalkozások bemutatkozási lehetőséget kapnak a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Hírtükör című lapjában és honlapján, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara NAPI Gazdaság című napilap kamarai oldalain és honlapján, valamint a Magyar Minőségfejlesztési Központ honlapján. A GKM honlapján közzéteszi a nyertes vállalkozások névsorát.
A pályázatok értékelése és a döntési folyamat során nyert üzleti információkat a közreműködők bizalmasan kezelik.
Bővebb információ:
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, dr. Bernáthné dr. Kaszala Lilla Telefon: 488-2543
Fax: 488-2139
E-mail: [email protected]
Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Tuzson Tünde
Telefon: 317-7666
Fax: 317-7755
E-mail: [email protected]
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.