Széles körben olvashatóvá tették Vlagyimir Putyin orosz elnök és George W. Bush volt amerikai elnök közötti beszélgetés átirata 2001-ből, amely azt mutatja, hogy a Kreml vezetője szó szerint kérte Oroszország felvételét a NATO-ba – jelentette az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja alapján az RBC – Ukraine.
A beszélgetés során Putyin Bush azon kijelentésére reagált, miszerint Oroszország nem az Egyesült Államok ellensége.
Oroszország európai és többnemzetiségű, akárcsak az Egyesült Államok. El tudom képzelni, hogy szövetségesek leszünk
– mondta akkor a Kreml vezetője. Bár hozzátette, hogy „csak a legsürgetőbb szükség” kényszerítheti az Egyesült Államokat és Oroszországot arra, hogy egyesüljenek másokkal. Putyin azonban még akkor is azt mondta, hogy Oroszország kirekesztve érzi magát a NATO-ból.
Arra is emlékeztetett, hogy 1954-ben már a Szovjetunió is kérte a NATO-hoz való csatlakozását, és erről megvan az írásbeli bizonyíték. Bush Putyinnak azt válaszolta: „Ez érdekes.”
Bush és Putyin 2001-es beszélgetésének jegyzőkönyvében utóbbi már akkor kizárta Ukrajna NATO-csatlakozását. A Kreml vezetője arra a tényre támaszkodott, hogy Ukrajna lakosságának egyharmada orosz, és a lakosok jelentős része ellenzi a szövetséghez való csatlakozást.
A beszélgetés során Putyin Ukrajnát már akkor mesterségesen létrehozott államnak is nevezte, amelyet a szomszédos országok területeinek rovására hoztak létre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Zacher Gábor figyelmeztet: erre kell nagyon odafigyelni karácsonykor
Megtörték a csendet: váratlan karácsonyi üzenetet tett közzé a Kreml a Trump-Putyin találkozóról
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás