A környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény alapján 2021. január 1-jétől országosan tilos a zöldhulladék égetése. Ugyanakkor lehetősége van az önkormányzatoknak arra, hogy rendeletben szabályozzák az avar, illetve a kerti hulladék égetését.
Ez annyit jelent, hogy vannak olyan települések, ahol egyáltalán nem szabad avart égetni, míg másutt kijelölt időzónák adnak erre lehetőséget.
Kapcsolódó
Ugyanakkor anyagtól függetlenül az előírásokkal szembemenő, valamint engedély nélküli nyílt téren történő égetés esetén a büntetés 300 ezer forint, ha természetes személy az elkövető, illetve 2 millió forint, ha az elkövető gazdálkodó szervezet vagy jogi személy – írja a sonline.hu.
Vannak azonban kivételek: Nagybajomban például szerdán és szombatonként lehetőség van a zöld hulladék égetésére. Pirka Mátyás polgármester szerint évek óta érvényben van ez a határozat, és utoljára 2023-ban módosítottak rajta. A lapnak hozzátette azt is, hogy alapvetően be is tartja a lakosság az előírást, időnként azonban akadnak, akik ezt nem teszik meg. A büntetési tétel több tízezer forinttól több százezer forintig terjed.
Szentgáloskéren szintén lehetőség van a zöldhulladék égetésére: Szabó Péter polgármester a lapnak azt mondta, heti egy alkalommal, péntekenként tehetik ezt meg a lakók, aki azonban ennek nem tesz eleget, az akár több százezer forint büntetést is kaphat.
Beindultak a fűnyírók, de zöldzsákhiány bénítja Budapest kertvárosait
A főváros családi házas övezeteiben nehézkes hozzájutni a zöldhulladék gyűjtéshez használható lebomló zsákokhoz. Ezeket a zsákokat korábban boltokban, áruházakban is be lehetett szerezni, az idei évtől a MOHU Budapest hulladékudvaraiban bürokratikus eljárásrend után kaphatja meg az ingatlantulajdonos a zsákokat.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna