− Úgy tudjuk, novemberre csúszik az önkormányzatok által benyújtott kérelmekre fizetendő (a működőképesség megőrzését célzó) pótlólagos támogatások folyósítása. Ez hány települést és mekkora összeget jelent?
− Csúszásról nem beszélhetünk, a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló kiegészítő támogatás igénylésére az önkormányzatoknak szeptember 30-áig volt lehetőségük. Most is tart az államháztartási jogszabályok szerint a pályázatok felülvizsgálata, ennek keretében szükség esetén hiánypótlására is sor kerülhet, ezt követően továbbítjuk a pályázatokat a döntés-előkészítésért felelős minisztériumoknak. Minderre a 2013-as központi költségvetési törvény önkormányzati fejezeti tartalék előirányzata nyújt fedezetet. Jelenleg 18,6 milliárd forint áll rendelkezésre. A határidőig 1900 kérelem érkezett.
− Számoltak előre a "második körös" támogatással? Milyen kérelmek érkeztek az 1900 településről?
− Kivételes esetben − ha az önkormányzat működőképessége vagy a közfeladatok ellátása veszélybe kerül − soron kívüli támogatási igényt is benyújthatnak a helyhatóságok. A kérelmekben általános jellegű problémákat jeleztek.
− Az önkormányzati rendszerből kieső adóbevételek pótlására egyelőre nincs pénz, hogyan lehet orvosolni ezt a problémát? Ha a központi büdzsében landolnak az egykor helyi adók, későbbi önkormányzati visszapótlás esetén nem futnak felesleges köröket a rendszerben?
− Az állam által átvett, korábban önkormányzati feladatok finanszírozása egyrészt az önkormányzatoknak korábban nyújtott támogatások átcsoportosításával, valamint az egyes átengedett központi bevételek változtatásával vált biztosíthatóvá. Bár a gépjárműadó beszedését az önkormányzatok végzik, az mindig is átengedett központi adóbevételnek számított. A gépjárműadó-bevétel átengedésének csökkenése és a szja átengedésének megszűnése nem jelenti, hogy az önkormányzatok elesnek a feladataik finanszírozását szolgáló átengedett bevételektől. Az helyhatóságoknak továbbra is lehetőségük van az 1990-es törvény értelmében vagyoni típusú, kommunális jellegű és helyi iparűzési adók bevezetésére. Az ezekből befolyt bevételek a település bevételei, amiről szabadon rendelkeznek, az önkormányzatok adóbevételei országos viszonylatban évről évre növekednek.
− Az adósság egy reorganizációs terv hiányában újratermelődhet. Az állandó kölcsön terheivel küszködő városok rátelepszenek az államkasszára, és az adósságkonszolidáció előtti állapot konzerválódik. Milyen menekülési útvonal marad számukra?
− Egyebek között a 2012-es stabilitási törvény biztosítja, hogy ne termelődjön újra az adósság. Az önkormányzatoknak a kormány előzetes hozzájárulását kell kérniük az adósságot keletkeztető ügyletek megkötéséhez és a kezesség-, illetve garanciavállalásaikhoz. Működési célra csak a kormány hozzájárulásához nem kötött likvid hitelt és a kormány hozzájárulásához kötött olyan adósságmegújító hitelt vehetnek fel, amely 2012. december 31-e előtt keletkeztetett ügylet visszafizetését szolgálja, és összege nem haladja meg a kiváltani kívánt ügyletből 2012. december 31-én fennállt tartozás összegét.
− Összességében hogyan értékeli az adósságkonszolidációt, kizártnak tartja, hogy újabb körre lesz szükség?
− Ahhoz, hogy az új önkormányzati rendszerben a közszolgáltatások biztosítását ne nehezítse adósságtörlesztés, a kormány teljesen vagy részlegesen átvállalta ezeket a terheket. Ez kivételes lehetőség az újrakezdésre. Ugyanakkor maradt még az önkormányzatoknál olyan tartozásállomány, amelyre a konszolidáció nem terjedt ki - ezek tekintetében a kabinet nem zárja ki a további konszolidáció lehetőségét, de erről még nem született döntés.
2010 | 542,6 |
2011 | 566,6 |
2012 | 605,6 |
Forrás: Belügyminisztérium |
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

Egy nőszemély fenekestül felforgatta a légi közlekedés rendjét: túl nagy a hátsója

Lehet rettegni, rákkeltő ősellenségnek kiáltották ki a cukros üdítőt

Talpra állt az X, segített az elnöki kapcsolat
