A szabadalom valamely műszaki megoldás kizárólagos hasznosítását biztosító jogi dokumentum. Nagy jelentősége van ezért a műszaki megoldás pontos meghatározásának, amelyre ez a kizárólagos jog vonatkozik. Ezt a meghatározást több jellemző együtteséből álló mondat, szaknyelven igénypont fogalmazza meg, illetve hivatott megfogalmazni. Az oltalmi kör azon megoldásokra vonatkozik, amelyekben az összes igényponti jellemző maradéktalanul megvalósul. Elvileg tehát könnyű eldönteni, hogy egy adott műszaki megoldásra az összes igényponti jellemző érvényes-e. A valóságban ez mégsem egyszerű, egyes jellemzők és meghatározások lehetnek olyan elvontak vagy általánosak, hogy csak hosszas elemzés alapján lehet eldönteni, egy megoldásra érvényesek-e. Mi a teendő, ha egy műszaki megoldásban egy vagy több jellemző helyett valamely más jellemzőt használnak?

Első ránézésre az mondható, hogy ebben az esetben a műszaki megoldás kívül esik az oltalmi körön. Csakhogy vannak esetek, amikor ha valaki egy adott jellemző helyett egy másikat használ, akkor a találmány megalkotójával vagy jogosultjával méltánytalan eljárás lenne, ha ez az eltérés az oltalmi kör megkerülését tenné lehetővé. Például egy szabadalom oltalmi ideje a bejelentés napjától számított húsz év, és a megoldás a feltalálás napján új, azaz nem ismert találmányra vonatkozik. Könnyen elképzelhető, hogy a technika fejlődése a húsz év alatt olyan eszközöket, elemeket hoz létre, amelyek a feltaláláskor még nem voltak ismertek, ugyanakkor a fejlődés lehetővé tette, hogy valamely jellemző helyett egy másik, lényegében azonos eredményt biztosító jellemzőt (eszközt vagy eljárási lépést) lehessen használni. Ilyen esetekre érthető, hogy a szabadalom jogosultjától a kizárólagosságot méltánytalan lenne elvenni. Egy másik példa az emberi kifejezőképesség esendősége, azaz egy megoldás pontos meghatározásakor valamely konkrét jellemzőre gondoltak, ezt írták be az igénypont oltalmi körébe, de létezett már másik eszköz vagy készülék, amelynek a megnevezése az igényelt jellemző nevétől eltért, de lényegében ugyanazon feladat ellátására szolgált. Formailag az is az igényponti meghatározás kikerülését jelenti, ha valaki az adott jellemzőt evvel a másikkal helyettesíti. Az ilyen, a szabadalom jogosultja szempontjából méltánytalan korlátozások elkerülésére alakult ki az ekvivalencia elv, amely szerint ha egy jellemzőt valamely másik jellemzővel helyettesítenek, akkor adott feltételek esetén ennek a másik jellemzőnek a használatát még a szabadalom oltalmi körébe esőnek kell tekinteni.

Ezen elv alkalmazásával kapcsolatban azonban pontosan elfogadott és mechanikusan alkalmazható feltételrendszer nem létezik, illetve az egyes jogterületeken eltérőek a követelmények. Ez érthető, mert az sem lenne méltányos, ha bárkit indokolatlanul ki lehetne zárni egy megoldás használatából, ami érdemben eltér attól, amit a feltaláló létrehozott. Az ekvivalencia elv egy viszonylag pontos meghatározása szerint: a világ legtöbb szabadalmi rendszerében létező jogi előírás, amely lehetővé teszi a bíróság számára, hogy egy felet szabadalombitorlásban vétkesnek találjon még akkor is, ha a bitorló eszköz vagy eljárás nem ütközik a szabadalmi igénypontnak a szó szoros értelmében vett oltalmi körébe, de kétség kívül egyenértékű az igényelt találmánnyal. Learned Hand amerikai bíró szerint az elv rendeltetése: "a könyörtelen logika megfékezése és annak megakadályozása, hogy a bitorló elorozza a találmány hasznát" (Royal Typewriter Co. v. Remington Rand, Inc.). Az USA joggyakorlatában találhatunk egy elég pontos feltételrendszert, amelynek alapja, melyet a Warner-Jenkinson Co. v. Hilton Davis Chem. Co. (1997) ügyben fogalmaztak meg, hogy vajon a vitatott megoldásban található jellemző és a szabadalmi igénypontban szó szerint megfogalmazott jellemző közötti különbség "lényegtelen-e".

A különbség lényeges vagy lényegtelen voltának meghatározására szolgáló egyik módszer a hármas azonosság teszt. Eszerint a vitatott megoldásban található jellemző és a szabadalmi igénypontban szó szerint megfogalmazott jellemző közötti különbség lényegtelennek tekinthető, ha a vitatott megoldásban található jellemző: lényegében ugyanazt a funkciót tölti be, ugyanazon a módon és ugyanazt az eredményt szolgáltatja, mint az adott igényponti jellemző. Az elv korlátját jelenti, hogy ha a szabadalomengedélyezési eljárásban a jogosult valamely jellemzővel kapcsolatban korlátozó értelmű kijelentést tett, akkor azt még az ekvivalencia elv alkalmazásával sem lehet a korlátozásnál tágabban értelmezni.

Az egyes európai országok joggyakorlata nem egységes. Erre tekintettel a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) által a Párizsi Uniós Egyezményt Kiegészítő Szerződéshez 1991-ben fűzött Alapjavaslat 21. cikkének (2) bekezdése szerint:
(a) (...) az igénypont nem csak a benne foglalt valamennyi elemre, de ezek ekvivalenseire is kiterjed.

(b) Egy elemet általában akkor lehet egy igénypontban szereplő elem ekvivalensének tekinteni, ha a vélt bitorlás időpontjában az igényelt találmány vonatkozásában az alábbi két feltétel egyike teljesül:

(i) az ekvivalens elem lényegileg ugyanazt a funkciót lényegileg ugyanolyan úton tölti be, és lényegileg ugyanazt az eredményt adja, mint az igénypontban szereplő elem, vagy

(ii) az átlagos szakember számára kézenfekvő, hogy az igénypontban szereplő elemmel elért eredményt az ekvivalens elemmel is el lehet érni."
Ez a javaslat azonban ezen a szinten megrekedt, és nem vált kötelező jogi normává.

Ezzel szemben az Európai Szabadalmi Egyezmény (ESZE) előírásainak értelmezését biztosító egyezmény alapján az "európai szabadalmi oltalom terjedelmének megállapításakor megfelelően figyelembe kell venni bármilyen olyan elemet, amely az igénypontokban foglalt elemmel egyenértékű." Ez azonban nem tartalmazza az "egyenértékű" jelentésének meghatározását, nehezítve az egységes értelmezést.

Lantos Mihály európai és magyar szabadalmi ügyvivő, a Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft. partnere