A Kecskeméti Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki miután nem adott elsőbbséget és elgázolt egy kerékpárost, a sérült férfit hátrahagyva elhajtott.
A vád szerint a kecskeméti férfi – az ügy vádlottja – 2023. augusztus 25-én korareggel szürkületi látási és derült időjárási viszonyok közepette közlekedett személygépkocsijával Kecskemét lakott területén. Haladása során egy útkereszteződésben úgy kanyarodott balra, hogy nem adott elsőbbséget a szemből érkező és egyenesen továbbhaladni szándékozó, szabályosan közlekedő kerékpárosnak, az ügy sértettjének. Emiatt összeütköztek és a sértett az úttestre esett.
A balesetet okozó sofőr azonban – bár észlelte az ütközést és a járműve is megrongálódott – nem állt meg, és
továbbhajtott a helyszínről anélkül, hogy segítséget nyújtott volna az úton fekvő, sérült férfinak. A kecskeméti nyomozók néhány órán belül azonosították a sofőrt, akiről kiderült, hogy sosem szerzett jogosítványt.
A baleset következtében a kerékpáros testszerte zúzódásos és horzsolásos sérüléseket szenvedett, amelyek nyolc napon belül gyógyulnak.
Az ügyészség az autóst a segítségnyújtás elmulasztásának súlyosabban minősülő – a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett – bűntettével vádolja, ezért vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést, valamint járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére