Dunaharasztiban tartott lakossági fórumon ismerte el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, hogy még most is tart az első tapasztalatok kiértékelése, és úgy alakítják majd át az ügyeleti rendszert, hogy olyan ne fordulhasson elő, mint múlt hétvégén, amikor valakinek 27 percig nem reagáltak a 1830-as számon a hívására.
A szóvivő elismerte, hogy a vonalak terhelése ingadozó, volt olyan, amikor egyszerre 30-an várakoztak. És előfordult, hogy többen csak tesztelték a rendszert, ám ezzel feltartották a telefonos ügyeletet. Hozzátette: egy műszakban 7 személy látja el a 1830-as telefonos ügyeleti pozícióját.
Hangsúlyozta, hogy az első hétvége tapasztalatai mutattak problémákat.
Kapcsolódó
A most hétvégi ügyeletre, hogy enyhítsék a problémákat, mentésirányítókat rendelnek fel vidékről a fővárosba, ezért több dolgozó a felmondásán gondolkodik, erről itt írtunk bővebben.
Pest vármegye első hétvégéjének számai:
- 935 beteget láttak el az orvosok,
- 361-en gyermekek voltak,
- 19 esetben volt elég a telefonos segítségnyújtás,
- 800 beteg az ügyeleti pontokat kereste fel,
- 105 beteget az otthonában láttak el.
Szigetszentmiklóson 55 betegnek nyújtottak segítséget az első hétvégén.

A szóvivő kiemelte, hogy egy éve zajlik az ügyeleti rendszer átalakítása az országban. Pest vármegye az utolsó előtti körben esett át ezen. A mentőszolgálat tapasztalata az, hogy mindenhol félelem övezte ezt, de mára az ott élők látják, jól működik. Hamarosan Budapesten lesz a sor. Győrfi Pál hangsúlyozta: nincs kőbe vésve a rendszer, a finomhangolás most is tart. Ha tehát azt tapasztalják a szakemberek, hogy a legközelebbi, szigetszentmiklósi ügyelet rendszeresen túlterhelt, akkor megnézik, hogy milyen bővítési, változtatási lehetőség van, akár Dunaharaszti ügyeletének újraélesztésével.
Lehetőség az is, hogy városban 24 órás mentésipont, vagy mentőállomás épüljön ki.
Baj esetén továbbra is rendelkezésre áll a lehetőség, hogy a fővárosi ügyeletes kórházakat igénybe vegyék az emberek. Ha átalakul a fővárosi ügyeleti ellátás, akkor az ottani ügyeleti pontokat is fel lehet majd keresni, akár Dunaharasztiról. Ezeket leginkább sürgősségi kórházak mellé telepítik majd.
A szóvivő kiemelte, hogy életveszélyes és súlyos esetekben továbbra is a 112-es segélyhívót kell hívni.
Emlékeztetett, hogy természetesen van lehetősége az önkormányzatoknak arra, hogy úgynevezett magánfinanszírozású ügyeleteket fenntartsanak, de ennek plusz költségét elő kell teremteni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter