A GySEV-től elvárható, hogy az északnyugati régióban ne csak saját tulajdonában lévő pályaszakaszokat működtessen, hanem szerepet vállaljon olyan a Magyar Államkincstár tulajdonában lévő és jelenleg a MÁV által üzemeltetett vasútvonalak kiszolgálásában is, mint a Sopron-Szombathely vasútvonal - mondta Fónagy János, a közlekedési tárca vezetője szerdán Sopronban. A GySEV év végéig veszi át a MÁV-tól az említett vonal üzemeltetését, ezen a szakaszon a személyszállítási feladatok mellett a teherszállítást is átvállalva - mondta Berényi János, a GySEV elnök-vezérigazgatója. A vasúttársaság hagyományosan kelet-nyugati irányú forgalmat bonyolít le, ezért az árufuvarozás terén új lehetőséget teremt számára a szombathelyi vonal átvétele. Ezzel ugyanis az erősen leterhelt észak-déli európai vasúti tranzitútvonalról több százezer tonna áru szállítását átterelhetik az új vasúti folyosóra, amely a Bécsből kiinduló, Sopronon keresztül Szombathelyen át Grazba, majd Olaszországba, illetve Szlovéniába és Horvátországba tartó áruszállítás folyosója lehet. (Úgy tudjuk, a vonalszakasz üzemeltetési jogának átvételével együtt a GySEV munkatársakat is átvesz a MÁV-tól). D. J.