Az Egri Bölcsődei és Óvodai Intézmény Joó János Tagóvodájába járó gyermekek között 2025. november 11-ről 12-re virradó éjjel hányással, hasmenéssel járó megbetegedés jelentkezett. A jelenlegi adatok szerint közel 40 kisgyermeket és 3 felnőttet érint(ett) a hirtelen kialakuló rosszullét – írta Facebook-posztjában az egri önkormányzat.
Három kisgyermeket a tünetek miatt – kiszáradás gyanújával – kórházban látnak el, de állapotuk javul.
Az intézményben a fertőtlenítést és a szükséges megelőző intézkedéseket már a reggeli órákban elvégezték. Az illetékes egészségügyi hatóság is megkezdet a vizsgálatot.
Pár napja Versegyházon történ tömeges megbetegedés. A város közleménye szerint felmerült annak a lehetősége, hogy a pénteken felszolgált iskolai ebéd okozhatta a megbetegedéseket, az önkormányzat azonban egyeztetett a közétkeztetést biztosító Kalória Kft.-vel, amely „3000 adag ételt szállított ki pénteken több településre is, és máshonnan ilyen jellegű visszajelzések nem érkeztek” – áll a közleményben.
Múlt hét csütörtökön pedig Budapesten a XIII. kerületben jeleztek 600 gyermeknél hasmenéses, hányásos tüneteket. Itt nyolcvanan kerültek kórházba. A vizsgálatokat megkezdték.
Nagy a baj: olyan mutáns járvány tört ki, amelyhez képest a Covid csak egy kis nátha
Szokatlanul sok, hétszeres mutáción esett át a nyár folyamán az egyik influenzavírus-törzs, amely az évtized legsúlyosabb járványát okozhatja. Erről itt írtunk >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja