Nem történt trónfosztás: a belföldi nyaralók körében idén is Siófok volt a legnépszerűbb nyári úti cél, a toplista második helyére Budapest, a harmadik helyre pedig Eger került – mondta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője.

A Balaton térsége a foglalások harmadát adta, megelőzve Észak-Magyarországot és a Dél-Alföldet. A nyár csúcsidőszaka - trendszerűen - augusztus volt, amely a foglalások több mint 40 százalékát hozta. A SZÉP-kártya használata a főszezonban is jelentős volt.

Pici pihenések voltak a jellemzők

A rövid utazások uralták az idei nyarat is: a két éjszakás (30 százalék) és az egyéjszakás (28 százalék) pihenések voltak a leggyakoribbak. Három éjszakás pihenést minden ötödik utazó választotta, négy éjszakára pedig a nyaralók 12 százaléka maradt. 

Az öt éjszakás foglalások aránya 5 százalék, a hat éjszakásaké 3 százalék volt. Mindössze a foglalások 2 százaléka szólt egyhetes vagy hosszabb tartózkodásra.

Szállástípusok közül a legkeresettebb az apartman (32 százalék) volt, amelyet a hotelek (27 százalék) és a vendégházak (22 százalék) követtek országos viszonylatban. A panziókat a nyaralók 13 százaléka választotta, míg az „egyéb” kategóriába a foglalások 6 százaléka tartozott. 

A vendégek a szállásfoglalások harmadánál kértek valamilyen ellátást, leginkább reggelit. A hotelben vakációzók többsége 3 vagy 4 csillagos lehetőség mellett döntött.

Tízből nyolc nyári, belföldi szállásfoglalás 170 ezer forint alatti kategóriába esett

– tette hozzá Kelemen Lili.

A foglalások közel fele 70 ezer forint alatt volt, valamivel több mint minden harmadik foglalás a 70–170 ezer forintos kategóriába tartozott.

A sajtószóvivő azt is hozzátette, hogy az ennél magasabb kosárérték jóval ritkábban fordult elő: a 170–270 ezer forint közötti foglalások aránya 12 százalék volt, míg a 270–370 ezer forintos sáv 4 százalékot tett ki. A 370 ezer forint feletti foglalások aránya 3 százalék körül alakult.

A nyári, belföldi foglalásokhoz kapcsolódó online fizetések összértékének 27 százalékát  SZÉP-kártyával fizették a Szallas.hu-n. 

A nyári hónapok közül az augusztus volt a legnépszerűbb, a foglalások 43 százaléka ebben a hónapban realizálódott és ez tavaly is így volt –mondta Kelemen Lili.

Az viszont változás 2024-hez képest, hogy a június nagyobb arányban részesült a Szallas.hu foglalásaiból idén, míg a július némileg veszített súlyából, ebben pedig az esős, viharos időjárásnak is nagy szerepe volt.

Siófok még mindig a magyarok kedvence

A Szallas.hu idei nyári foglalási adatai alapján  Siófok, Budapest és Eger voltak a legnépszerűbb hazai úti célok a belföldi utazók körében. A top 10-es listára felkerült Balatonfüred, Gyula, Hajdúszoboszló, Szeged, Hévíz, Pécs és Nyíregyháza is. A foglalások régiós megoszlása szerint a Balaton toronymagasan vezetett (31 százalék), majd Észak-Magyarország (16 százalék) és a Dél-Alföld (11 százalék) következtek a dobogón. 

A foglalások 44 százalékát párok adták, míg 35 százaléknál gyermek is volt a vendégek között. A párok körében a foglalások harmadával a hotelek voltak a legnépszerűbbek, míg a gyermekes foglalások közel 40 százaléka apartmanba szólt a nyáron. A párok körében egyezik a legkeresettebb települések élmezőnye az összesített eredményekkel, a gyerekeseknél viszont Siófokot Gyula, majd Hajdúszoboszló követte. Míg a párok közel 60 százaléka legfeljebb 70 ezer forintot fizetett a szállásért, a családok nagyobb  része (40 százaléka) 70-170 ezer forint között költött a pihenésre. Van eltérés az előfoglalási szokásuk között is: a pároknál a nyári időszakra az átlagos előfoglalási idő 44 nap, míg a családoknál 62 nap volt.

Itt van az ősz...

Az előrejelzések szerint szeptemberben még kitart a jó idő, ami kedvez a belföldi utazóknak. A szeptemberi foglalások alapján a Balatont megelőzve az észak-magyarországi régió került a dobogó élére. A települések toplistáját jelenleg Budapest vezeti, Eger, Siófok, Gyula és Szeged követik. A foglalások szállástípusonkénti megoszlása is változást jelez: az apartmanokat megelőzve a hotelek részesültek a legnagyobb arányban a Szallas.hu szeptemberi előfoglalásaiból. Szeptemberben nő a párban utazók aránya a nyári időszakhoz képest, erre a hónapra a foglalások 58 százaléka 2 főre szól.

A legkedveltebb hazai úti célok:

  • Siófok
  • Budapest
  • Eger
  • Balatonfüred
  • Gyula
  • Hajdúszoboszló
  • Szeged
  • Hévíz
  • Pécs
  • Nyíregyháza
     

Népszerű régiók nyáron:

  • Balaton: 30,8 százalék
  • Észak-Magyarország: 15,6 százalék
  • Dél-Alföld: 10,5 százalék
  • Nyugat-Dunántúl: 10,5 százalék
  • Észak-Alföld: 8,7 százalék
  • Budapest és vonzáskörzete: 7,9 százalék
  • Dél-Dunántúl: 7 százalék
  • Közép-Dunántúl: 5,7 százalék
  • Tisza-tó: 3,1 százalék
     

Népszerű hazai turisztikai attrakciók 2025 nyarán:

  • Plázs – Siófok
  • Hungarospa Hajdúszoboszló
  • Gyulai várfürdő
  • Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda – Budapest
  • Egri vár
  • Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő
  • Zalakarosi Fürdő
  • Nyíregyházi Állatpark – Sóstó Zoo
  • Festetics-kastély
  • Szigligeti vár