Egyebek közt erről beszélt az InfoRádiónak a Magyar Alvás Szövetség elnöke, G. Németh György.
Télen a napfény hiánya, a természetes fényben töltött órák számának csökkenése, valamint a kevesebb vitaminbevitel miatt lelassul az életvitelünk, miközben kevesebbet is mozgunk, és gyakrabban érzünk késztetést a pihenésre – mondta G. Németh György.
A Magyar Alvás Szövetség elnöke arról is beszélt, hogy ilyenkor - bár eltolódik az esti elalvás és a reggeli ébredés ideje - a szükséges alvásidő mennyisége mégsem növekszik. Ennek az az oka, hogy a bennünk lévő belső óra, amit a tudósok cirkadián ritmusnak neveznek, határozza meg a számunkra szükséges alvási időt. Ez pedig nagyjából egyforma télen is és nyáron is.
A most tapasztalható rendkívüli meleg, napos idő sem igazán befolyásolja az alvási szükségletünket
– hangsúlyozta G. Németh György. Inkább arra kell ügyelnünk, hogy bár télen hamarabb sötétedik, azért lehetőleg mindig ugyanabban az időben menjünk aludni, mint nyáron.
Az egyetemi docens kiemelte, hogy a már említett cirkadián ritmusunk télen akár 10-15 perccel is eltolódhat, de ez mégsem jelenti azt, hogy ilyenkor több alvásra lenne szükségünk.
A legújabb kutatások azt állapították meg, hogy a szervezetünk ugyanannyi alvásra tart igényt ilyenkor is, mint nyáron.
Ezt azonban a télen megváltozott külső körülmények miatt nehéz megtartani.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló