Tegnap átadták a Westend City Center bevásárló- és szórakoztatóközpontját. A szálloda és a két irodaház a tervek szerint jövő nyárra készül el. A most megnyitott 48 ezer négyzetméteres épületben többek között 14 termes multiplex mozi, vendéglők és összesen 389 üzlet kapott helyet. A legnagyobb bérlő a Media Markt, amely cég üzlethelyisé- gének bérletével kapcsolatban a West End Kft. ellen pert indított a Herta Kft., a Murányi Kft., valamint a két kereskedőcég közös társasága, az Electronic Mega Store (EMS) Kft. A felperesek azt állítják, hogy az EMS-nek érvényes bérleti szerződése van a terület nagyobb részére.
Négy hónappal az eredetileg tervezett, 2000. márciusi határidő előtt, ma megnyílt a Nyugati téri Westend City Center bevásárlóközpontja.
A háromszintes kereskedelmi részen a 25 mozgóárussal együtt több mint 400 bérlő, illetve bolttulajdonos kezdi meg a működését. A kereskedelmi terület nettó 48 ezer négyzetméter, ebből 5 ezer négyzetmétert értékesítettek, az épített üzletek száma 389. Ezek mintegy 90 százaléka nyit ma meg, a többiek még nem készültek el - derült ki a tegnapi sajtótájékoztatón. A Westend 5 hektáros telken fekszik, 88 ezer négyzetméter a beépített területtel, és 1750 parkolóhely tartozik hozzá. A kereskedelmi és szórakoztatóközpont 200 millió dolláros beruházásból valósult meg.
A bevásárlóközpont legnagyobb bérlője az elektronikai termékeket árusító Media Markt. A háztartási, műszaki, és számítástechnikai áruháznak szánt nagy alapterület bérbeadásáról több céggel is tárgyalt a beruházó (NAPI Gazdaság, 1999 október 21., 7. oldal). Információnk szerint a Herta és Murányi kereskedőcégek közös vállalkozása, illetve maguk a társaságok is pert indítottak a West End Kft. és a Media Markt Bt. ellen. A két kereskedő által alapított cég, az Electronic Mega Store (EMS) Kft. azt állítja, hogy a vele kötött érvényes bérleti szerződést rúgott föl a West End, amikor a Media Markttal - információnk szerint részben az EMS által lekötött körülbelül 3 ezer négyzetméterre - bérleti szerződést kötött. Kézdy György, a West End kereskedelmi vezérigazgató-helyettese lapunknak megerősítette a per tényét. Álláspontjuk szerint a West Endnek nincs érvényes bérleti szerződése az EMS-sel. Információnk szerint a pert indító EMS és két tagja az EMS-sel kötött bérleti szerződés létrejöttének megállapítása érdekében fordult bírósághoz, amelytől a Media Markt-szerződés semmisségének a kimondását is kéri. A Media Markt üzlete a West Endben 4,3 ezer négyzetméter.
A Westendben várhatóan nyáron adják át a négycsillagos, 240 szobás Hilton Hotelt, valamint két, összesen bruttó 18 ezer négyzetméter területű irodaépületet. A Nyugati Városközpontot a Finta Stúdió és az amerikai Jerde Partnership International mérnöki irodák együttműködve tervezték. A fővállalkozó az Arcadom Rt., az építkezésen mintegy 200 cég, összesen 25 ezer ember vett részt.
A bérlők között a Julius Meinl közelítőleg 3 ezer négyzetméteres szupermarketet működtet. A Giacomelli sportruházati áruháza 2 ezer négyzetméter, csakúgy, mint a szórakoztató és sportcentrum területe. Nagy bérlőnek számít az S Modell egy 900 négyzetméteres Marks & Spencer üzlettel, a Jackpot és a Cottonfield márkaneveket forgalmazó dán Carli Gry, és üzletet nyit a Libri, a Zsidró szalon és a Mango is.
A 14 termes, majdnem 6 ezer négyzetméteres, 3,1 ezer férőhelyes multiplexet a következő években Európában 235 millió dollár beruházással több mint 600 termet építő dél-afrikai Ster Century üzemelteti a központban, ahol kialakítottak egy 18 egységből álló gyorsétkezdét is. Ezeken kívül hagyományos vendéglátó egységek is helyet kaptak a Westendben. Az éves bérleti díjak 300 és 900 dollár között alakulnak négyzetméterenként.
Demján Sándor, a beruházó TriGránit Rt. egyik tulajdonosa, a Polus Investment Co. elnöke a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: tárgyalnak a MÁV-val arról, hogy a Ferihegyi repülőtérről a nyugati városközpontba vezető gyorsvasutat építsenek. Ha a vasúttársaság egészében nem vállalja a beruházást, a Westend befektetői tőkéstársként beszállnának a fejlesztésbe, vagy akár a teljes tőke megszervezésére is vállalkoznak. Elmondta azt is, hogy jelenleg Pozsonyban építenek bevásárló- és szórakoztatóközpontot, valamint további öt régióbeli országban folytatnak tárgyalásokat ilyen beruházásokról. Az expanzióra a TrizecHahn-Polus-AIG csoport 1,3 milliárd dollárt szán.
CZ. O.
**** KERETBEN ****
Lapunk 1999. október 21-i számának 7. oldalán cikket közöltünk "A Keravillt és a Herta-Murányi párost hajrázta le a West Endben a Media Markt" címmel. Ezt követően az Electronic Mega Store (EMS) Kft., a Herta Kft., a Murányi Kft., illetve magánszemélyként Korpás Béla (a Herta és az EMS ügyvezetője) és Murányi János (az EMS és a Murányi Kft. ügyvezetője) helyreigazítási kérelmet juttatott el szerkesztőségünkhöz. Az említettek álláspontja szerint a cikk készítése során sem Korpás Béla, sem Murányi János nem adott nyilatkozatot lapunknak. A nekik tulajdonított állításoknak a helyreigazítást kérők szerint nincs ténybeli alapjuk, és azok azt a látszatot keltik, mintha az érintett személyek nyilatkozatot tettek volna. A felek álláspontja szerint lapunk újságírója telefonon kereste Korpás Bélát és Murányi Jánost, azonban Korpás Béla a nyilatkozat elől elzárkózott, Murányi Jánossal pedig munkatársunk telefonon beszélni nem tudott, és Murányi János munkatársa a nyilatkozat elől szintén elzárkózott.
Lapunk 1999. október 21-i számának 7. oldalán cikket közöltünk "A Keravillt és a Herta-Murányi párost hajrázta le a West Endben a Media Markt" címmel. Ezt követően az Electronic Mega Store (EMS) Kft., a Herta Kft., a Murányi Kft., illetve magánszemélyként Korpás Béla (a Herta és az EMS ügyvezetője) és Murányi János (az EMS és a Murányi Kft. ügyvezetője) helyreigazítási kérelmet juttatott el szerkesztőségünkhöz. Az említettek álláspontja szerint a cikk készítése során sem Korpás Béla, sem Murányi János nem adott nyilatkozatot lapunknak. A nekik tulajdonított állításoknak a helyreigazítást kérők szerint nincs ténybeli alapjuk, és azok azt a látszatot keltik, mintha az érintett személyek nyilatkozatot tettek volna. A felek álláspontja szerint lapunk újságírója telefonon kereste Korpás Bélát és Murányi Jánost, azonban Korpás Béla a nyilatkozat elől elzárkózott, Murányi Jánossal pedig munkatársunk telefonon beszélni nem tudott, és Murányi János munkatársa a nyilatkozat elől szintén elzárkózott.
A kérelem szerint Korpás Béla tehát nem nyilatkozott akként, hogy a Herta "mégsem megy a West Endbe". Továbbá Murányi János sem nyilatkozott akként lapunknak, hogy "néhány héten belül talán nyilatkoznak további terveikről".
Lapunk álláspontja szerint szerzőnknek Korpás Béla jelezte, hogy a westendes boltnyitási ügyről a megkeresésünk időpontjában nem kíván nyilatkozni. Szerzőnk a jegyzetei alapján írta azt, hogy Korpás Béla közlése szerint a Herta nem megy a Westendbe. Murányi Jánossal szerzőnk valóban nem beszélt személyesen, az igazgató munkatársán keresztül azt üzente, hogy később esetleg nyilatkozik az ügyről. Sajnáljuk, ha esetleg tévesen értelmeztük a felek közléseit.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.