– Mi késztet egy fiatal lányt arra, hogy beálljon a vadászok férfias világába, ott nevet és tiszteletet szerezzen, s szinte a semmiből felépítsen egy sikeres üzleti vállalkozást? – kérdeztük Tóth Istvánnét, Julikát, aki a vadászati nagy- és kiskereskedelemmel foglalkozó cég ügyvezetője és résztulajdonosa. – Édesapám Gödöllő közelében az Egresmenti Vadásztársaság gazdasági vezetője volt – mondja a fiatalasszony –, s az adminisztrációhoz és a könyveléshez sokszor vette igénybe a segítségemet. A vadászat kisgyerek koromtól része az életemnek, s ma is döntően meghatározza a gondolkodásomat. Tolna megyében vadászom, s annak ellenére, hogy szerencsés és eredményes vadásznak tarthatom magam, sosem törekedtem arra, hogy sok vadat ejtsek, a megfigyelés, az élmény mindig többet jelentett nekem a lövésnél. Számomra, női szemmel nézve a legfeltűnőbb a vadászok öltözéke volt, amelyet a hetvenes években mindennek lehetett nevezni, csak elegánsnak nem. Azt hordták a vadászaton, amihez innen-onnan hozzá lehetett jutni. Jórészt a honvédségtől származó gyakorlóöltözetben jelentek meg, de nem számított kirívónak a szürke munkásőrgúnya, a kék rendőrségi ruházat, a fekete vagy a fehér tehenész-gumicsizma sem. Megjelenésben nemigen volt különbség a szegényebb és a tehetősebb ember között, egyszerűen nem lehetett vadászöltözéket kapni az országban. Amikor 1984-ben a Diana Kisszövetkezethez kerültem, már tudtam, hogy milyen ruházatra és felszerelésre lenne szükségük a magyar vadászoknak. Mi építettük fel az ország első vadászati kereskedését, amely mögött jórészt hazai gyártók álltak. A rendszerváltás idejére azonban már az egész országot el tudtuk látni jó minőségű munka- és vadászruházattal. 1989-ben hazai tulajdonosokkal és hazai tőkével megalakítottuk a Trófea Kft.-t, amely először kizárólag export-import cégként működött, majd két év múlva vadászati nagykereskedést nyitottunk. 1992-ben tőkeerősítés miatt bevettük a kft-be a német Frankonia Jagd céget, és az élet azt diktálta, hogy kiskereskedelemmel is foglalkozzunk. Megvásároltuk addigi bérleményünket, s folyamatos bővítéssel mára 200 négyzetméternyi bemutató- és eladóteret alakítottunk ki, 1400-nál több árucikket kínálunk vevőinknek. A forgalom 2003-ban volt a legnagyobb, azóta a gazdasági recesszió – más hazai és európai szakmai partnerekhez hasonlóan – mintegy 30 százaléknyi forgalomcsökkenést „eredményezett”. Közben jelentősen átrendeződött a piac, a vadászok igényei nagyon megváltoztak, ma már a jó minőségű ruházatot és felszerelést keresik, de a kommersz termékek is sokkal jobb minőségűek. Megjelentek azonban újabb gondok a szakmában. A hazai ruházati üzemek bezárásával kiszámíthatatlanná vált a gyártáshoz szükséges alapanyagok beszerzése, s közben ezt a piacot is elöntötte az olcsó kínai szafáriruházat. Becslésem szerint ez a forgalom 60-70 százalékát veszélyezteti, a minőségi lóden és téli ruházat gyártásába nem törtek még be – egyelőre. Az EU-ban ez a piac olyan kicsi, hogy mindenki ismer mindenkit, itt nem nagyon élnek meg azok, akik nem tartják be a tisztességes üzleti szabályokat, mert hamar kizárják őket a többiek. Az egyre erősödő árverseny miatt azonban mind több árut gyártatnak a Távol-Keleten, s ennek beláthatatlan következményei lehetnek.