Lázár János két héttel ezelőtti bejelentése nyomán, amely arra enged következtetni, hogy egykulcsos, 5 százalék körüli mértékű reklámadót fognak bevezetni az RTL Klubbal történő megállapodás nyomán a Kreatív Online megkérte Incze Kingát, a Mrs. White Consulting és a Whitereport.hu média-adatbázis tulajdonosát, hogy a rendelkezésére álló adatok alapján segítsen megbecsülni, milyen cégekre hathat a reklámadó, illetve a médiacégek esetében hogyan hatna az adó a nyereségességre.
A White Report adatai alapján 11 ezer olyan médium (tévé, rádió, lap, honlap, mozi, ezen kívül több mint 40 ezer köztéri reklámeszköz) van ma Magyarországon, amely a reklámadó hatálya alá eshet, ezeket összesen 6700 szervezet üzemelteti.
Ennek a 6700 szervezetnek azonban csupán 40 százaléka (kb. 2700) cég, a fennmaradók nagy része önkormányzat, alapítvány vagy egyház, amelyeknek korábban is lehetett reklámnak számító tevékenysége, csak az 500 millió forintos értékhatár miatt eddig kiestek a reklámadó hatálya alól.
A 2700 vállalatból is csak nagyjából 1150 cég tekinthető klasszikus médiavállalatnak, tehát az adózók köre a tavaly elfogadott törvény szövegéhez képest jócskán kibővülhet, esetenként olyan szervezetekkel is, amelyet a törvényalkotók valószínűleg egyáltalán nem akarnának megadóztatni - nonprofit cégeket vagy önkormányzatokat például. A becslések szerint a bevétel 6,5 milliárd forint lehet.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat