A jogszabályba bekerülnek az adózó jogai, az adóhatósággal való kapcsolattartás egyszerűbbé és gyorsabbá tétele, és az adminisztrációs terhek csökkentése - mondta Tállai András a feketegazdaság kifehérítésének magyar gyakorlatáról a Debreceni Egyetemen tartott előadásában. Ugyanakkor a "géppuskásokat mesterlövészek váltják fel", vagyis célzottan az adócsalókat ellenőrzik fokozottan, az adóhatósági erőket oda csoportosítják, ahol csalnak.
Tállai András átlagosnak nevezte a feketegazdaság GDP-hez viszonyított arányát Magyarországon; az EU-átlag 18 százalék, a nyugat-európai országokban 17 százalék, Magyarországon 21,8 százalék a feketegazdaság aránya. A gazdaság fehérítésére tett kormányzati eredmények között sorolta, hogy az áfarés - vagyis a be nem vallott általános forgalmi adó - aránya 20 százalék alá csökkent, ami 200 milliárd forint körüli összeget tehet ki.
Bővül a kör
Két kiemelkedő intézkedést említett: az online pénztárgépek, valamint az ekáer - az áruk valós idejű nyomon követése rendszerének - bevezetését. Előbbi a bevezetés évében, 2014-ben 200 milliárd forint többlet áfabevételt eredményezett.
Tállai András kiemelte: a 27 százalékos áfakulcs kedvező a csalók számára, ezért a gazdaság további fehérítését célozza, hogy az építőanyagok és a sertéshús áfájának 5 százalékra csökkentését mások mellett a baromfihús, az éttermi szolgáltatások és a tej áfájának csökkentése követi.
"Ha sikerül kiszorítani az áfa nélkül behozott termékeket Magyarországról, nemcsak az adózási morál, hanem a hazai kis- és középvállalkozások versenyképessége is javul" - mondta. Tállai András szerint a készpénzes fizetés a feketegazdaság egyik melegágya, ezért a 2017-es költségvetésben 2,7 milliárd forintot különítenek el a bankkártyás terminálok bővítésére. Az idén további 30 ezerrel nő az online pénztárgépek száma, de a tárca tervezi a 33 ezer italautomata bekötését is az adóhivatalhoz. Ez azt jelenti, ha valaki kétszáz forintot bedob az automatába, azt az adóhatóság látni fogja.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá