A nyomtatványon az azonosító adatokon kívül mindössze három számot kell megadni: fel kell tüntetni, mennyit kerestünk, ki kell számolnunk, hogy a 16 százalékos adókulcs alapján mennyi jár az államnak, végül pedig azt, hogy munkáltatónk év közben mennyi adóelőleget utalt át keresményünk alapján.
A NAV arra számít, hogy idén akár több százezren is az egyoldalas adóbevalláson adhatnak számot keresetükről - írta az Index a Magyar Nemzetre hivatkozva. A NAV honlapján közzétett kitöltési útmutató szerint 13 + 1 feltételnek kell megfelelni ahhoz, hogy a nyilatkozat kitöltésével le lehessen tudni az adóbevallási kötelezettséget. Kizáró ok például, ha valakinek volt külföldről szerzett jövedelme, vagy önkéntes pénztári nyilatkozatot szeretne tenni.
Ők élhetnek ezzel a lehetőséggel
Alapvetően az adófizetők három nagy csoportja előtt áll nyitva a lehetőség. Kitölthetik azok, akik csak egy munkáltatónál voltak állásban, tételes költségelszámolást nem készítettek, és munkaadójuk év közben - az esetleges családi adókedvezmény figyelembevételével - maradéktalanul befizette utánuk az adót.
A második csoport azoké, akik több helyről kaptak százezer forintnál kisebb fizetséget, költséget lényegében nem mutattak ki, és családi kedvezményt nem érvényesítettek.
A harmadik csoportba azok tartoznak, akik egyszerre szereztek első és második típusú jövedelmet.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Jó hír érkezett a Mol finomítójából
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek