Az adatok összesített formátumúak, csak egy cégnél volt adatletöltés, és a hibát már elhárították - erősítette meg az állami adóhatóság az MTI-nek.
A nol.hu pénteken arról számolt be, hogy azok, akik egy külön felhasználói felülettel (interface) próbáltak kapcsolódni az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerbe (ekáer), a felhasználói felületen nemcsak saját adataikat tudták lekérni, hanem másokét is, így a versenytársak is látták, hogy kitől mit, mennyit és mennyiért rendeltek nettó áron. A lapnak a cikk szerint több kereskedőcég is jelezte a problémát.
Suller György Attila, a NAV vám- és jövedéki szóvivője az MTI megkeresésére megerősítette: a hiba okán láthatóvá váltak a bejelentési adatok. Ezek azonban szerinte összesített formátumúak, vagyis a termékek beszerzési árára, tételenkénti adataira nem lehet következtetni. A NAV rendelkezésére álló információk szerint egyetlen hipermarket esetében történt adatletöltés, a cég az észlelt problémát - együttműködve a NAV-val - azonnal jelezte. Az interfacen keresztül történő adatfeladási felület tesztelése során észlelt hibát azonnal elhárították, vagyis jelenleg az adatok ilyen módon nem tölthetőek le - közölte a szóvivő.
Január 1-jétől kizárólag ekáer-szám birtokában lehet bejelentési kötelezettség alá eső közúti szállítást végezni. Ha egy vállalkozás útdíjköteles gépjárművel - vagyis 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépkocsival - az Európai Unió valamely tagállamából Magyarországra behoz vagy Magyarországról valamely EU-tagállamba kivisz terméket, vagy belföldön nem végfelhasználó számára első adóköteles termékértékesítést végez, köteles erről a NAV-nál az ekáer elektronikus felületén bejelentést tenni. A bejelentő ekáer-számot kap, amely a szállítandó termékhez kapcsolódik, és 15 napig érvényes. Azok a fuvarozásban érintett termelők kötelesek ekáer-számot igényelni, akik áfakörbe tartoznak, és nem kértek áfa alanyi adómentességet.
A nemzetgazdasági tárca korábbi indoklása szerint a rendszer bevezetésének célja a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a szállítmányok fiktív utaztatásának megakadályozása, a gyakran az egészséget is veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása, az adóelkerülők kiszűrése. Január végéig türelmi időszak van, februártól azonban a mulasztókra már bírságot szabnak ki, amelynek mértéke a be nem jelentett áru értékének 40 százalékáig terjedhet.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat