Kiterjesztik a pénzügyi tranzakciós illetéket a digitális pénzforgalmi szolgáltatókra is, így a Revoluthoz hasonló fintecheknek is fizetniük kell. A döntés célja a pénzügyi szektoron belüli „igazságosabb” teherviselés megteremtése lenne, de könnyen visszavetheti az innovációs lendületet. Bár első pillantásra igazságos versenyfeltételek kialakításáról szólhat a döntés, valójában ennél jóval összetettebb kérdésről van szó. Ángyán Balázs, a Számlázz.hu ügyvezetője szerint a megközelítés nem feltétlenül szolgálja a piac egészséges fejlődését.
Értem a szándékot, hogy egyforma pályán versenyezzenek a bankok és a fintechek, de nem ez az egyetlen megoldás erre
– mondta lapunk kérdésére.
Semmi sem akadályozza meg a kereskedelmi bankokat abban, hogy saját fintech-céget alapítsanak, és így ők is belépjenek a dinamikusabb, rugalmasabb működésű digitális térbe, és azon a pályán egyenlő feltételekkel versenyezzenek a fintech-kihívókkal. A technológia és a piac is készen állna erre – a kérdés inkább az, hogy ki milyen eszközökkel próbálja megőrizni a pozícióját.
Nem minden céget érint egyformán
A tranzakciós illeték bevezetése különösen érzékenyen érintheti azokat a fintech-cégeket, amelyek még a piacra lépés, a terjeszkedés és a felhasználói bázis kiépítésének szakaszában vannak. Az ilyen cégek üzleti modellje gyakran alacsony árrésen, nagy volumenre épül, így minden újabb tételes költség nyomot hagyhat a profitabilitáson.
Ugyanakkor Ángyán Balázs szerint egyetlen illeték nem boríthatja meg alapjaiban az üzleti tervet. „A hatását érezni lehet, de nem ezen kellene múlnia egy vállalkozás sikerének” – fogalmazott.
A fintechek már nyerésre állnak
A bankok és fintechek közötti versenyről szólva hangsúlyozta: nem minden területen folyik ugyanaz a verseny. A hitelkihelyezés és betétgyűjtés klasszikusan banki feladat marad, és „ez jól is van így”. Viszont a mindennapi fizetési forgalomban a fintechek egyre komolyabb szerepet kapnak.
„A vásárlási folyamatokba integrált fintech-megoldások – például a Klarna vagy más vásárlásfinanszírozó szolgáltatók – már most is hatalmas teret nyertek Nyugat-Európában. Biztos vagyok benne, hogy ez idővel Magyarországon is így lesz” – mondta.
Kapcsolódó
Ángyán szerint a trend világos: a bankok szerepe egyre inkább háttérinfrastruktúrává alakul át. Ott lesznek a rendszerben, nélkülözhetetlenek lesznek, de a vásárlóval, eladóval való közvetlen kapcsolatot sok esetben a fintech-platformok veszik át.
„Ez a változás érthetően nem tetszik a bankoknak. Elveszítik azt a közvetlen ügyfélkapcsolati pozíciót, amit évtizedekig természetesnek vettek. Nagyon meg lennék lepve, ha nem lobbiznának a változások lassításáért – hiszen a lobbi olcsóbb, mint a verseny” – válaszolta az Economx lobbizással kapcsolatos kérdésére.
Sikeres együttműködés
Az új irányt jól példázza a Számlázz.hu és a BinX közötti stratégiai együttműködés. Bár a két cég között nincs tulajdonosi vagy jogi kapcsolat, szoros operatív kooperáció működik köztük.
„A közös cél: leegyszerűsíteni és automatizálni a pénzügyi folyamatokat ott, ahol a gazdasági események valójában zajlanak – az online térben, a kereskedelmi platformokon” – mondta Ángyán Balázs.
Egyre természetesebbé válik, hogy ha valaki például a Számlázz.hu-n keresztül kap egy számlát, annak a kifizetése gyakorlatilag egyetlen jóváhagyással történjen meg – az adatok emberi beavatkozás nélkül kerülnek be a BinX-be. Ez az egy jóváhagyós tranzakciók esetén működik legjobban, a nagyobb cégeknél a folyamatot természetesen lassítja a többszereplős jóváhagyási folyamat.
Automatizálás egy platformon
A Számlázz.hu egyik fő törekvése, hogy a teljes „order-to-cash” folyamat – azaz egy megrendelés teljes életútja a számlázástól a könyvelésig – egyetlen platformon történjen, minimális emberi munkával. A cél az, hogy ha egy adat már egyszer rögzítésre került, soha többé ne kelljen azt kézzel újra beírni.
Tulajdonképpen úgy is mondhatnánk, hogy dolgozzanak a gépek, ne az emberek – legalábbis az üzleti adminisztráció területén. A vállalkozók ne az adminisztrációval töltsék az idejüket.
Szabályozás és technológia – mindig lépéskülönbségben
A fintech-világot sokszor az jellemzi, hogy a technológiai fejlesztések előrébb járnak, mint a szabályozás. Ángyán Balázs szerint ez természetes és elkerülhetetlen: a szabályozó igyekszik, de nehéz különbséget tenni egy banki szolgáltatás és egy fintech-megoldás között.
Gyakran banki szintű megfeleléseket kérnek számon ott is, ahol erre nincs szükség
– tette hozzá.
A megoldás szerinte az lenne, ha a felügyelet érzékenyebben kezelné a fintech-szolgáltatók eltérő kockázati profilját, és különbséget tenne például egy számlainformációs szolgáltató és egy ténylegesen pénzforgalmat bonyolító szereplő között.
Mély integráció és automatizált pénzügyek
A fintech-forradalom lényegében azt jelenti, hogy a pénzügyi folyamatok visszakerülnek a valódi szereplőkhöz – a vevőkhöz és az eladókhoz. A fizetés nem a bankok netbankjában, hanem ott történik, ahol maga a vásárlás is. Ez nem csupán kényelmi kérdés, hanem a digitális gazdaság természetes fejlődése.
„Skandináviában ma már nem lehet úgy ügyviteli szoftvert eladni, hogy abban ne legyen beépített pénzügyi funkció. Ez lesz a jövő Magyarországon is” – húzta alá a Számlázz.hu ügyvezető igazgatója, kiemelve, hogy a vállalat is ehhez igazítja minden fejlesztését – és ebben a jövőben nem a bankok helyét akarják átvenni, hanem a folyamatokat akarják visszaadni azoknak, akik valóban részt vesznek benne. Az eladóknak, a vevőknek – és persze az idővel egyre okosabb szoftvereknek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat