Bár elemzők szerint a Mol és az OTP gyorsjelentése többé-kevésbé megfelelt a várakozásoknak, a piac csalódottan fogadta, hogy elmaradt a pozitív meglepetés. Az olajrészvény 4,7 százalékkal 19 925 forintra esett, a bankpapír kurzusa pedig 0,7 százalékos veszteség után 7350 forinton állt meg. Az MTelekom és a Richter az OTP-nél nagyobbat bukott, előbbi 1,9 százalékkal 929, utóbbi 1,3 százalékkal 30 200 forintra esett. Az Egis ezúttal nem állt be a sorba, kurzusa 17 ezer forinton stagnált. Az áramszolgáltatók a vesztes oldalra kerültek, az Elmű 4,3, az Émász 2,1 százalékkal lett könnyebb, így az előbbi 26 300, az utóbbi 10 670 forinton zárt. A rendkívüli közgyűlésre készülő Antenna részvényei 0,2 százalékkal 5070 forintra erősödtek. A BorsodChem felfelé korrigált, 2 százalékkal 2450 forintra drágult. Látványosan javított az econet.hu is (plusz 2,9 százalék), miközben a Freesoft és a Synergon 2 százalék körüli veszteséget produkált, a Graphisoft mozdulatlansága mellett. A Nabi remekelt, a 7 százalékos száguldás 230 forintos záróárat eredményezett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!