A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,17 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,35 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,49 százalékkal esett a nyitásban. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,65 százalékkal csökkent a kereskedés indításakor.
A befektetőket aggasztja, hogy növekszik a geopolitikai feszültség a Közel-Keleten és a Koreai-félszigeten, és továbbra is bizonytalan a francia elnökválasztás kimenetele, így a tőke a biztonságos menedéknek számító eszközökbe, például a japán jenbe, az aranyba és kincstárjegyekbe áramlik.
Kapcsolódó
Az eurót 1,0589 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, napi szinten 0,08 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökkent. Az észak-tengeri Brent júniusi szállításra hordónként (159 liter) 55,79 dollárba került, 20 centes, 0,36 százalékos mínuszban forgott az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára májusi szállításra hordónként 20 centtel, 0,38 százalékkal, 52,88 dollárra esett.
Hétfőn mínuszban zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 0,01 százalékkal, 7348,94 pontra, a frankfurti DAX-index 0,20 százalékkal, 12 200,52 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,54 százalékkal, 5107,45 pontra esett. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,30 százalékkal, 3485,33 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,10 százalékkal, 1501,20 pontra süllyedt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Magyar Péter: Kiállunk a fuvarozók mellett, elfogadhatatlan a brutális díjemelés
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux