Egy irányba állt a piac, szinte mindenki az árfolyam elszállására számított, így tudott rövid idő alatt komoly erősödést felmutatni a forint, ami így le is vált a régiótól - kommentálta a Brüsszellel történt megállapodás hatásait Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank üzletkötője. Az euró jegyzése 286,50 forintról pattant vissza, a cds-ek fél kettő tájban 546 pontnál jártak, a hosszú kötvényhozamok 8 százalék alá kerültek.
Ruzsonyi úgy véli, a forinterősödésben - ha folytatódik - a következő megálló a 285-ös szint lehet. Ahhoz, hogy a hazai devizával kapcsolatos bizalom fennmaradjon, az kell, hogy az IMF-tárgyalások el is kezdődjenek, a kormány betartsa szavát és a pozitív nemzetközi hangulat se változzon.
Röviddel fél egy előtt közölték Brüsszelben, hogy az Európai Bizottság biztosi kollégiumának döntése alapján a Bizottság lezárja a kötelezettségszegési eljárást a jegybanktörvénnyel kapcsolatban, ám két ügy az Európai Bíróság elé kerül.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező