Tizenhárom éve nem kereskedtek olyan drágán a chicagói kereskedelmi tőzsdén (CME) a fűrészáru (angolul lumber) termékekkel, mint most. Az észak-amerikai piacon mintegy 260 köbméternyi fát legutóbb 2005 márciusában kötötték 410 dollárnál drágábban. Most pénteken pedig már 425 dollárért is történt kötés, miközben januárban még 304 dollárnál járt az árfolyam.
A lumber árában 5-6 évente megfigyelhető a mostanihoz hasonló változás: a kereskedési árfolyam kilövései és az erősebb hurrikánok okozta katasztrófák gyakorlatilag egybeesnek. Az erősebb trópusi viharok éveinek második felében - 2005-ben a Katrina, 2010-ben Igor és 2013-ban Humberto után - átlagosan harmadával emelkedett a fűrészáruk ára. Az eddigi legkomolyabb drágulás 2010-ben volt, akkor 55 százalékot nőtt az árfolyam - közölte a faipari kilátások kapcsán Will Rhind, a GraniteShares cég igazgatója a Baronnak.
Jóval több ház épül fából
Ennek oka az, hogy míg Európában a házak legnagyobb része kőből, betonból vagy téglából épül, addig az Egyesült Államokban a leggyakrabban felhasznált építőanyag a fa. A becslések szerint az épületek 80 százaléka készül ebből, de építőanyagként a tetőszerkezetekhez még nagyobb arányban használják.
A Harvey hurrikán csak Texasban mintegy 150 ezer házat rongált meg súlyosan, de a Maria, Irma és Jose nevű hurrikánok által okozott pusztítást is beleszámítva nagyjából 1 millió építményben keletkezett strukturális kár.

A Vox elemzése szerint a hurrikánok mintegy 250 milliárd dollárnyi kárt okoztak az USA gazdaságának, mely legnagyobb részét a vállalkozások kieső bevétele teszi ki, de az infrastruktúra helyreállításának összege is meghaladja a 100 milliárd dollárt a becslések szerint. Épp azért, mert a fa az egyik legelterjedtebb alapanyag, az emelkedő árak épp a rekonstrukciós költségeket növelik. Sok rászorulónak - de a biztosítójuknak és a központi kormányzatnak is - többe kerülhet a letarolt területek újjáépítése.
Az idei év más
Annyiban viszont Donald Trumpnak is köszönhető a rally, hogy már a kampányban megígérte: megvédi az amerikai faipari termelőket az import termékektől. Még az év első felében 31 százalékkal csökkentette is a Kanadából behozható fűrészáru mennyiségét. A probléma viszont az, hogy az USA igényeinek közel negyedét északi szomszédjától hozatta be - írja a Bloomberg.
Az Egyesült Államokban viszont megnőtt az ingatlanberuházások száma az elmúlt egy évben, vagyis keresleti piac alakult ki. Tehát már korábban elkezdett felmenni a fűrészáruk árfolyama a chicagói tőzsdén. Ráadásul Trump szándékaival ellentétben a védővámok miatt ez éppen a kanadai kitermelők és feldolgozók profitját növelte - ahogy arra a hírügynökség elemzése is rámutat.
E mellé jött az, hogy a nyáron sok területen komoly erdőtüzek voltak - főként a nyugati parton és a kanadai Brit Columbia tartományban -, ami akadályozta a kitermelőket. Emiatt úgy érkezett el az augusztus, hogy a furnérra, rétegelt lemezekre és a faanyagra a szokásosnál is nagyobb volt a kereslet.
Az USA saját problémája
A Baron már idézett cikke szerint most, a hurrikánszezon után a fűrészáru ára továbbra is emelkedni fog a kialakult ellátási nehézségek miatt. A megkérdezett szakértők szerint jövőre a 325-425 dolláros sávban kereskednek majd a termékekkel. Azért számítanak nagy ingadozásra, mert eleve egy magas volatilitású cikkről van szó, melyet igazol, hogy 1993 óta csak a kereskedési idő 7,8 százalékában volt 400 dollár felett az árfolyama.
A természeti katasztrófáknak való kitettség mellett az is befolyásolja az árfolyamot, hogy a "lumber" nem egy fajta alapanyagot fed, hanem különböző termékeket, így elég, ha az egyiknél keresleti piac alakul ki, a többi is vele emelkedik.
Európában nem kell komoly drágulásra számítani: teljesen más logika szerint működik a piac, a már említett építőipari különbségek miatt is. Fontos viszont, hogy míg az Egyesült Államokban főként a puhafák - fenyő - a kelendők, addig Európában a keményebb, bútorfának való termékek, de főként a lombos fákból vágott deszkák, pozdorják. Itthon a faipari sztártermék az akác, főként azért mert a mai napig sokan fűtenek fával.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter