A hírre hétfő délelőtt tovább gyengült a bitcoin jegyzése, miután a múlt héten 20 százalékkal esett az árfolyama a dollárral szemben. Hétfőn 8400 dolláron indult a kereskedés a bitcoinnal, röviddel 10 óra előtt 7880 dolláron állt, eddigi napon belüli mélypontja 7695 dollár volt.
A Citigroup pénteken jelentette be, hogy blokkolja a kriptovaluták vásárlását az általa kibocsátott hitelkártyákkal. Az intézkedés globális szintű, azaz valamennyi ügyfelére vonatkozik a világon. Hasonló döntést hozott a JPMorgan Chase és a Bank of America Corp. (BofA), illetve még januárban a Capital One Financial Corp. (Jó oka van a hirdetéscenzúrára a Facebooknak.)
A Lloyds Banking Group szóvivője vasárnap emailben közölte, hogy a legnagyobb brit jelzáloghitelező megtiltja hitelkártyáinak a használatát kriptovaluták vásárlására - számolt be a Telegraph című brit lap. A Lloyds szóvivője bejelentette azt is, hogy az intézkedéshez csatlakozott a Bank of Scotland, a Halifax és az MBNA pénzintézet is.
Elemzők szerint azért a szigorúság a bankok részéről, mert attól tartanak, hogy ha a bitcoin, vagy más kriptovaluta árfolyama esni kezd, klienseik komoly árfolyamveszteséget szenvednek el, az pedig megnöveli a rossz hitelek nagyságát a hitelkártyákon.
Fotó forrása: Pixabay
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője