Nem biztos, hogy sokan hittek benne, amikor az április elején indult tőzsdei eladási hullám legdurvább óráiban az OTP részvények árfolyama 18 800 forintig zuhant, hogy még ebben a hónapban sikerül visszatornászni magukat a piacoknak az április 2-i (liberation day) zárószintekre.

Az OTP-részvények árfolyamának mozgása

Pedig lényegében ez történt, az OTP-papírok 25 300 forint felett járnak szerdán, míg április 2-án 25 100 forinton fejezték be a kereskedést. A Mol papíroknak még 4 százalékkal kellene erősödnie a visszatéréshez. A Magyar Telekom részvényeit 1572 forinton érték a Trump féle vámbejelentések, az azt követő napokban többször sikerült benézni 1400 forint alá is. Ma pedig már 1696 forint volt a csúcs. A Telekom papírok felpattanásában két trigger azonosítható:

  • az Erste 1940 forintra emelte a részvény célárát
  • a telekommunikációs szolgáltatóknak “csak” az idei évre tervezett 3,5-3,7 százalékos áremelési terveiket kellett visszavonniuk, emellett a tavaly évvégi áraikat 2026 közepéig befagyasztották

Az amerikai piacon még nem ennyire derűs a kép, az S&P 500 indexnek innen még több mint 7 százalékkal kellene emelkednie, hogy ledolgozza a vámháború beélesítése óta elszenvedett veszteségeket.

A legutóbbi felpattanást az váltotta ki, hogy Donald Trump kedden békülékeny hangot ütött meg a Fed elnökével szemben, kijelentve, nem akarja pozíciójából eltávolítani Jerome Powellt. Persze a szokásos presszió nem maradt el: Trump a kamatok mielőbbi csökkentésében bízik. Az elmúlt napokhoz képest ez markáns fordulat, hétfőn például komolyan lehetett tartani attól, hogy Trump vizsgálja a jegybank elnökének elmozdításának jogi lehetőségeit.

A jelek szerint a piac reakciói (hétfőn nagyot estek az amerikai tőzsdeindexek és a kötvények hozama emelkedett) azonban ismét hatottak. Trump egyébként a vámokra is kitért kedden, szerinte a kínai termékekre kivetett vámtarifa kevesebb lesz a jelenlegi 145 százaléknál, de nem nulla. A kereskedelmi tárgyalásokról pedig kijelentette, nagyon jól, kedvesen fognak bánni Kínával. 

Trump mondatai a Fed elnökéről és a vámtárgyalások stratégiájáról számos piacra hoztak megnyugvást. Ami úgy hiányzott, mint egy falat kenyér: már a fél világ azon szórakozott, hogy a dollárban denominált eszközök úgy viselkedtek – részvényárak csökkennek, a deviza gyengül, a kötvények hozama emelkedik – az utóbbi időben, mint egy feltörekvő ország eszközei, általános vagy országspecifikus pánik idején.

Szerdán viszont a dollár-utálatnak semmi nyoma: a 10 éves kötvény hozama 9 bázisponttal 4,31 százalékra esett, a határidős tőzsdeindexek pedig újabb jókora pluszos nyitást áraztak. A dollárt pedig megint megvették, egy euróért már csak 1,14 dollárt kellett adni a hétfői 1,158 után. 

A nagy örömködésben az elmúlt hetek sztárbefektetésének számító arany unciánkénti ára 100 dollárral korrigált lefelé egyetlen nap alatt. A CNBC által idézett Jamie Cox (a Harris Financial Group ügyvezetője) meglátása csak olaj volt a tűzre, szerinte rengeteg forró pénz érkezett áprilisban az arany piacára, de ennek egy része vissza fog találni a kamatozó eszközök irányába. 


 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!