Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: visszafogott emelkedéssel zárta a hetet a magyar tőzsde, nemzetközi szinten optimistábbak voltak a befektetők.
A várakozásoktól elmaradó amerikai munkaerőpiaci adat megnövelte a monetáris lazítás valószínűségét, illetve valamennyire enyhültek az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek is. A pozitív nemzetközi hangulat mérsékelten tükröződik a hazai piacon - jelezte a szakértő, hozzátéve, hogy fontos céges hírek nem érkeztek a hét utolsó kereskedési napján.
Kapcsolódó
A Mol 20 forinttal, 0,61 százalékkal 3286 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,81 százalékkal 12 480 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,36 százalékkal 412,50 forintra csökkent, forgalma 162,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,58 százalékkal 5100 forintra esett, a részvények forgalma 760,1 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt