Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője kiemelte, hogy a hét utolsó napját komoly eladói nyomás jellemezte, az amerikai-kínai kereskedelmi háborúval kapcsolatos félelmek domináltak mind az európai, mind az amerikai kereskedésben. Ezzel párhuzamosan mérsékeltebb formában a magyar piac is szenvedett, egyik nagy papír sem mutatott érdemi erőt, még a Mol sem, amelyik alapvetően jó vállalati jelentést tett közzé a nyitás előtt.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szintén azt emelte ki, hogy mínuszban zárt a magyar tőzsde, a BUX index közel 0,5 százalékot csökkent, ugyanakkor az európai tőzsdékhez képest felülteljesítő volt. A negatív hangulat hátterében az állt, hogy Donald Trump amerikai elnök Twitter üzenetben vádolta meg a kínaiakat azzal, hogy nem tárgyalnak, és nem vásárolnak elég agrárterméket az Egyesült Államokból.
Kapcsolódó
A vezető részvények közül a leggyengébben a Mol teljesített, az olajcég papírjaival a délelőtt folyamán pozitív tartományban kereskedtek, ám a hangulat délutánra elromlott. A vállalat pénteken tette közzé gyorsjelentését, ami az elemzői várakozásoknál jobb lett, de éves alapon így sem kielégítő a teljesítmény - tette hozzá az MTI híre szerint.
A Mol 1,13 százalékkal 2970 forintra csökkent, 3,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 0,08 százalékkal 12 070 forintra esett, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,12 százalékkal 428,50 forintra gyengült, forgalma 57,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 0,10 százalékkal 5155 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson