A Mol 56 forinttal, 2,03 százalékkal 2700 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 435 forinttal, 2,30 százalékkal 18 510 forintra esett, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,91 százalékkal 433,50 forintra gyengült, forgalma 79,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 75 forinttal, 0,86 százalékkal 8695 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4323,72 ponton zárt hétfőn, ez 32,61 pontos, 0,75 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva - írja az MTI.

Átlag feletti forgalom mellett a BUX index alulteljesített európai összehasonlításban.

Pénteken adta ki harmadik negyedéves gyorsjelentését az OTP és a Mol, mindkét vezető részvénynél jelentős forgalom mellett hétfőn is folytatódott az eladási hullám. Hétfőn hajnalban a Richter tette közzé gyorsjelentését, amely szerint a társaság 2021. július és szeptember közötti összes árbevétele 157,518 milliárd forint volt, 14,4 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának árbevételét, az adózott eredmény 38,487 milliárd forint lett, a tavalyi módosított adatnál 67,3 százalékkal több. Mindezek ellenére a Richter árfolyama is gyengült 0,86 százalékkal.

Ismét az történt, hogy bár jókat jelentettek a magyar cégek, a részvényeiket eladják a gyorsjelentéseket követően.

 

- mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!