A Mol 4 forinttal, 0,17 százalékkal 2388 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,15 százalékkal 16 680 forintra esett, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 10,0 forinttal, 2,42 százalékkal 423 forintra erősödött, forgalma 381,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 195 forinttal, 2,46 százalékkal 8110 forintra nőtt, a részvények forgalma 886,8 millió forintot ért el.
A BUMIX 3670,48 ponton zárt csütörtökön, ez 5,68 pontos, 0,15 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Csütörtökön is az OTP gyengülése miatt nem döntött csúcsot a BUX. Elmaradt az erősödés a Mol árfolyamában is, noha az európai olajcégek többnyire jól teljesítettek csütörtökön. A Richter-papírok értéke viszont jelentősen nőtt, a Magyar Telekom árfolyama pedig azt követően ugrott nagyot, hogy a saját részvények vásárlása miatti szünet véget ért. Záró ára meghaladta az éves maximumot. A részvénypiaci kereskedést meghatározó befektetői hangulat bizakodó, miután az Európai Központi Bank csütörtökön kedvező növekedési kilátásokat fogalmazott meg, a nemzetközi inflációs kockázatokat pedig többnyire csak átmenetinek tartják a szakértők.
- mondta Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat