A Mol 36 forinttal, 1,60 százalékkal 2286 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 685 forinttal, 4,63 százalékkal 15 490 forintra nőtt, forgalmuk 13,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 8,0 forinttal, 1,93 százalékkal 407 forintra csökkent, forgalma 195,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,55 százalékkal 8210 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3701,45 ponton zárt csütörtökön, ez 24,84 pontos, 0,68 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A kedvező nemzetközi befektetői hangulat hatott pozitívan a Budapesti Értéktőzsde csütörtöki kereskedésére. A piacot az OTP vezette, mert még mindig érvényesült a bankok számára korábban napvilágot látott kedvező hírek hatása, köztük az, hogy a jegybank alelnöke "belengette" a kamatemelési lehetőséget. Magyar Telekomról csütörtökön lekerült a 16 forintos osztalékszelvény. A Mol és Richter részvényeinél kisebb pozitív korrekció volt látható, a gyógyszergyártó részvényének árfolyama szerdán a 8350 forintnál húzódó támasz alá került, ez alapján továbbra is negatív a technikai kép, annak ellenére, hogy csütörtökön felfelé korrigált a papír.
- mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt