Indexemelkedéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
A STOXX 600 index 0,11 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,67 százalék emelkedéssel kezdett.
- Londonban az FTSE 100 index 0,14 százalékkal,
- a frankfurti DAX index 0,58 százalékkal,
- a CAC 40 index Párizsban 0,20 százalékkal nyitott erősebben.
- Milánóban az FTSE MIB index 0,56 százalékos,
- a madridi IBEX 35 index 0,41 százalékos emelkedéssel kezdte a hétfői kereskedést.
Az európai részvényindexek hétfőn emelkedéssel indultak, felfelé korrigálva az elmúlt heti veszteségek egy részét az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek enyhülésének jelei nyomán, miután mindkét kormány jelezte készségét a tárgyalások folytatására. Pénteken az európai indexek csökkentek Donald Trump amerikai elnök fenyegetésére, hogy vámemeléseket vezet be Kínával szemben, válaszul Peking új exportkorlátozásaira a ritkaföldfémek terén. Trump azonban később jelezte, hogy nyitott a tárgyalásokra a hónap végén Hszi Csin-ping elnökkel tervezett találkozó előtt, és kijelentette, hogy a kereskedelmi kapcsolatok Kínával rendeződni fognak. A tőzsdei befektetők figyelme emellett kezd a harmadik negyedéves eredménybeszámolók közzétételére terelődni. A héten teszi közzé eredményét egyebek között az ASML, az LVMH és a Nestlé is.
Az olajár hétfőn emelkedésnek indult a pénteken elért öthavi mélypontról.
Az európai kereskedési idő kezdetén a WTI nyersolaj ára hordónként 59,76 dolláron állt a nemzetközi kereskedelemben 1,46 százalék emelkedéssel, a Brent ára pedig 1,41 százalékkal ment feljebb 63,61 dollárra.
Az arany ára hétfőn új csúcsot állított be unciánként 4078 dollár felett. A spot jegyzés jelenleg unciánként 4068,36 dolláron áll, 1,37 százalékos emelkedéssel.
A dollárindex 0,06 százalékkal 98,91 pontra csökkent, az eurót változatlanul jegyzik 1,1618 dolláron. Az euró a múlt hét csütörtökön 1,154 dollárnál kéthavi mélypontot érintett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér