A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője a nemzetközi profitrealizálással, hangulatromlással magyarázta a hazai tőzsde esését. Negatív hangulatban telt a kereskedés, szinte valamennyi vezető részvény ára jelentősen csökkent. Különösen az OTP esett sokat, közel 3 százalékkal, de több mint 2 százalékos mínuszban van a Mol, és 1 százalék feletti a Richter esése is. Kicsit gyengült a forint is - tette hozzá.
Kapcsolódó
A nemzetközi tőkeáramlás nem nagyon kedvez most a magyar tőkepiacnak, eladók voltak a világ összes részvénypiacán a keddi gyenge amerikai részvénypiac hatására - mondta a vezető elemző.
Kedden 2 százalék körüli mínuszban zártak a New York-i tőzsdeindexek, melyek a vegyes nyitás után szerdán is lefelé indultak annak hatására, hogy Jerome Powell, a Fed elnöke a nyitás előtt nem sokkal arra figyelmeztetett, hogy a koronavírus-járvány példátlanul gyors és mély recessziót idézett elő, rosszabbat, mint bármely válság a második világháború óta. Szerdán borúlátó hangulat uralkodott a nagy nyugat-európai tőzsdéken is, délután mínuszban voltak a főbb tőzsdeindexek.
A Mol árfolyama 50 forinttal, 2,44 százalékkal 2000 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 2,88 százalékkal 9095 forintra esett, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 5 forinttal, 1,27 százalékkal 400 forintra erősödött, forgalma 303,2 millió forint volt.
A Richter-papírok 80 forinttal, 1,14 százalékkal 6935 forintra gyengültek, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3296,53 ponton zárt szerdán, ez 21,30 pontos, 0,65 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben