A Mol 11 forinttal, 0,66 százalékkal 1653 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,38 százalékkal 9310 forintra esett, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,14 százalékkal 367 forintra erősödött, forgalma 149,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 260 forinttal, 3,84 százalékkal 6510 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3384,40 ponton zárt kedden, ez 86,99 pontos, 2,64 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A nemzetközi piacok csökkennek, Európában és az Egyesült Államokban is, de a BUX nagyobb mínuszban zárt, mint a vezető európai tőzsdeindexek. A hazai indexet főként a Mol és az OTP húzta le, a BÉT forgalmát is ez a két papír generálta. A Richter közel 4 százalékos esését a profitrealizálás okozhatta. Eddig jelentős emelkedést mutatott a részvény, ami most kiesett az emelkedő trendből - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
Az OTP annak ellenére csökkent, hogy a Moody's Investors Service hitelminősítő intézet szeptember 29-én az OTP Bank Nyrt. 'Baa3' szintű hosszú lejáratú devizabetét besorolását megerősítette, egyúttal ezen minősítés kilátását stabilról pozitívra javította. A Mol is pozitív hírről számolt be, eurókötvény kibocsátását tervezik - tette hozzá.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda