A Mol 12 forinttal, 0,42 százalékkal 2884 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 1,52 százalékkal 15 380 forintra nőtt, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal 443 forintra emelkedett, forgalma 131,2 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 180 forinttal, 2,91 százalékkal 6360 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3790,67 ponton zárt szerdán, ez 14,28 pontos, 0,38 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Az amerikai és az európai piacok is emelkedtek. Európában közzétették a német hangulatindexet, amely harmadik hónapja emelkedik. Jelentős hírek nem voltak, a nemzetközi kereskedés fő mozgató rugója a megérzésen alapjú, úgynevezett szentiment alapú kereskedés volt, a piacok csúcsközeli emelkedést mutattak - mondta Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
A magyar piac a keddi gyengélkedés után jelentősebb emelkedést tudott elérni, jó teljesítményt nyútjott az OTP a keddi korrekciót követően, érdemi erőt mutatott a Richter részvénye is - mondta.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter