A társaság konszolidált eredménye adózás után 510 millió forint, saját tőkéje az elfogadott konszolidált mérleg szerint 14,3 milliárd (vagyis részvényenként 555 forintra rúg.
Az igazgatóság tőkeemelésre szóló felhatalmazást terjesztett a részvényesek elé, amelyet azok - nem minden vita nélkül- aszerint fogadtak el, hogy a következő öt évben az igazgatóság jogosult zárt körben, a részvényesek elővételi jogának kizárásával akár 50 százalékkal is növelni a jelenlegi részvénymenyiséget, feltéve, hogy a kibocsátási árfolyam meghaladja a tőkeemelést megelőző 12 hónap tőzsdei átlagárfolyamát. ( Ez utóbbi jelenleg 298 forint, a saját tőke értékének mindössze 53 százaléka.)
A közgyűlés saját részvények vásárlására is felhatalmazta az igazgatóságot 500 forintos felső limitárfolyam mellett, a felhatalmazás mind a tőzsdei, mind a tőzsdén kívüli vásárlásokra érvényes.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt