A National Bank of Greece (NBG) és az OTP banka Srbija (OBSr) képviselői aláírták a Vojvodjanska banka, az NBG Leasing, valamint az NBG Csoport egyéb szerbiai kitettségeinek eladásáról szóló szerződést. A Vojvodjanska banka és az NBG Leasing részvényeiért fizetendő vételár 125 millió euró. Az akvizíció eredményeképpen az OTP banka Srbija piaci részesedése 5,7 százalékra emelkedik, ezzel a szerb bankpiac 7. legnagyobb szereplőjévé válik - olvasható az OTP Bank közleményében.

Az OTP banka Srbija az elmúlt években folyamatosan fejlődött, és várakozásaink szerint e pozitív tendencia továbbra is fennmarad, amelyhez a mostani akvizíció eredményesen járul hozzá - mondta Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. Wolf szerint az OTP stratégiai célja, hogy növelje piaci részesedését azokban az országokban, ahol jelen van.

Az elmúlt hónapokban Horvátországot és Romániát követően ez a harmadik bankvásárlás, de továbbra is vizsgálják az akvizíciós lehetőségeket - tette hozzá Wolf, aki szerint az OTP elkötelezettek a régiós jelenlét erősítése iránt.  A tranzakció pénzügyi zárására, a szükséges hatósági engedélyek kiadását követően, várhatóan 2017 végén kerülhet sor - mondta Wolf.

A Vojvodjanska banka 2016. év végi mérlegfőösszege alapján közel 4,2 százalékos piaci részesedésével Szerbia 9. legnagyobb bankja, jelentős lakossági ügyfélbázissal, de univerzális bankként a vállalati szegmensben is aktív. 2016. végén a Vojvodjanska banka és a tranzakció tárgyát képező egyéb szerb eszközök mérlegfőösszege, konszolidált szinten, 1,173 millió euró, bruttó hitelállománya 810 millió euró volt. A tranzakció tárgyát képező eszközök sajáttőke-arányos nyeresége (ROE) az utóbbi két évben 1,9 százalék és 2,3 százalék volt. A Vojvodjanska banka jelenleg 1,405 munkavállalót foglalkoztat, 105 fiókot és 138 ATM-et működtet. A közlemény szerint e tranzakció pénzügyi zárására 2017 végén kerülhet sor.

Az OTP banka Srbija, az OTP Bank leányvállalata, egyben a legnagyobb közép és kelet-európai bankcsoport tagja teljeskörű kereskedelmi banki szolgáltatást nyújt Szerbia egész területén, kiemelt szegmensként kezelve a lakossági ügyfeleket.

Az OTP Bank kilenc országban biztosít univerzális pénzügyi szolgáltatásokat mintegy 13 millió ügyfelének, közel 1300 fiókból álló hálózatán, valamint ATM-hálózatán és elektronikus csatornákon keresztül.

National Bank of Greece az egyik legnagyobb és legerősebb pénzügyi csoport Görögországban, amelynek Dél-Kelet Európában és a Földközi-tenger keleti részén is vannak érdekeltségei.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!