A komoly növekedésről tanúskodó 2011-es éves jelentésben Ivan Glasenberg vezérigazgató leszögezi, 2012. elejétől tovább javult a piaci környezet és így minden szegmensben jól indult az év - írta a Marketwatch.
A világ legnagyobb árupiaci kereskedőháza tavaly éves összevetésben több mint háromszorozva 4,05 milliárd dollár, a bevételek viszont már lényegesen visszafogottabb mértékben, 28 százalékkal emelkedtek 186,2 milliárd dollárra.
Az ipari tevékenységből, finomításból és olvasztásból származó kiigazított üzemi eredmény 18 százalékkal 3,5 milliárd dollárra hízott, elsősorban a magasabb nyersanyagárak, valamint a kőszén, réz és aranybányák kitermelésének fokozása, illetve a nyugat-afrikai Aseng olajmező kitermelésének idő előtti beindítása folytán.
A szokásosnál lényegesen volatilisebb gyapotpiac folytán a kereskedési üzletág EBIT szintje hasonló mértékben 1,9 milliárdra zuhant.
A társaság tegnapi közleményében a Xstrata részvényeseinek követeléseit félresöpörve világossá tette, hogy nem hajlandó emelni 37 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatán, mivel szerintük az minden részvényes számára fair értéket képvisel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött