Az OTP Bank pénteki közleménye szerint ha változatlan formában lép hatályba a törvény, akkor a bankcsoport árfolyamrés alkalmazásának semmissége következtében keletkező visszatérítési kötelezettsége várhatóan mintegy 27 milliárd forintot tehet ki.
Eogy ennek nyomán - figyelembe véve a 2013 során erre a célra már megképzett kockázati költséget - az adózás előtti negatív eredményhatás mintegy 25 milliárd forintot érhet el. Ennek elszámolására a második negyedévben kerül sor. Az OTP arra is felhívta a figyelmet, hogy "ez az összeg mintegy 20 milliárd forinttal magasabb a korábbi várakozásoknál, mivel egy utólagosan benyújtott, önálló képviselői indítvány hatására a törvény felülírja a hatályos új Ptk.-ba is beépült azon korábbi legfelsőbb bírósági jogértelmezést, mely szerint az érvénytelenség jogkövetkezményeit csak az ötéves elévülés korlátai között lehet alkalmazni.
A közlemény kitér az egyoldalú szerződésmódosításokat érintő parlamenti döntés következményeire is. Ezek szerint "a bank élni kíván a törvény által biztosított perindítási jogával az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltétel tisztességessége bizonyítása iránt".
A bank a perrel érintett pénzösszeg nagyságát a deviza alapú hitelek esetében közel 90 milliárd forintban, a forint jelzáloghitelek és fogyasztási hitelek esetében pedig további, nagyságrendileg 20-30 milliárd forintban valószínűsíti. Hasonlóan az árfolyamrés kérdésköréhez az elévülés hatályos joggyakorlattól eltérő értelmezése ebben az esetben is mintegy 40 milliárd forinttal növelte a perrel érintett pénzösszeget - részletezi a közlemény.
Az OTP Bank továbbra is fenntartja azon álláspontját, hogy hitelezési gyakorlatában a mindenkor hatályos törvények és előírások maradéktalan betartásával járt el. A bank bankszakmai alapon vitatja azt az állítást, miszerint az árfolyamrés alkalmazása indokolatlan és ezért érvénytelen lenne, továbbá fenntartja azt az álláspontját, hogy az egyoldalú szerződésmódosításokra vonatkozó rendelkezései a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfeleltek. A bank álláspontja szerint aggályos, hogy a törvény megfelel-e az alkotmányos követelményeknek, ezért vizsgálja a törvények által biztosított jogorvoslati lehetőségeket - olvasható az OTP közleményében.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le