Idén is a Mol Nyrt. a magyar állam legjövedelmezőbb cége, de a két állami mamut, az MVM Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. is messze a tervek felett jövedelmezett tavaly - derült ki a május végéig benyújtott cégbeszámolókból.
A költségvetés osztalékelvárásait minden évben konzervatívan tervezik meg, így gyakori a felülteljesítés: a Moltól a büdzsé 75 forintos részvényenkénti osztalékot remélt, ebből lett 142,5 forint. Nagyon jó évet zárt a százszázalékos állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Zrt. is, a cég tavaly 21,58 milliárd forintos nyereséget ért el, ami 15 százalékos növekedés az előző évhez képest - írta a napilap.
Így a teljes állami portfólióból 35,3 milliárd forintot reméltek, de az állam csak a Moltól 29,47 milliárd forint bevételre számíthat. A Szerencsejáték Zrt. 21,58 milliárd forintos nyereséget ért el, az MVM Zrt. pedig 21,59 milliárdnyit.
Nemrégiben az állam átadta a Molban és a Richterben a 10-10 százalékos részesedését a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartójának, a Maecenas Universitatis Corvini Alapítványnak, amely már jogosult a tavalyi eredmény után járó osztalékra - ez a Mol esetében 11,7 milliárd forint, vagyis a költségvetésbe 17,7 milliárd forint kerül majd.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Már meg is szólalt a HELL a tiltásról

Varga Mihály új törvénye hamarosan eltörli a Matolcsy-örökséget

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Palkovics örül: először járnak többen szakgimnáziumba, mint gimnáziumba

Indulhat a roham, startra kész az ingyenes támogatás Magyarországon

Bizarr elképzelés terjed Ukrajna győzelmi esélyeiről, J.D. Vance tisztázta a helyzetet

Gond lehet Orbán Viktor népszavazásával, Polt Péter a hatósághoz fordult
Az Adidas is elővette az árazógépet
