Pozitív kezdés után indexemelkedéssel zárták a kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Az összeurópai STOXX 600 index 0,18 százalékkal, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,53 százalékkal zárt magasabban. Londonban az FTSE 100 index 0,42 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX 0,20 százalékkal végzett magasabban, a CAC 40 index Párizsban 0,48 százalékos erősödéssel zárt. A milánói tőzsde 0,78 százalékos, a madridi pedig 1,50 százalékos emelkedéssel fejezte be a szerdai kereskedést.

A frankfurti index rekordot ért el, kedden nap közben első alkalommal lépte át a 17 ezer pontos határt. Rekordra erősödött kedden a párizsi index is. A londoni index három heti csúcsnál jár. A milánói index is erősödik, legutóbb 2008 márciusában járt a jelenlegi szinten. A madridi index 2018 februárjában állt a mostanihoz hasonlóan magas szinten.

Az olajár visszaerősödött a hétfői másfél százalékos esést követően. Az olajár hétfőn három havi csúcsot ért el a múlt héten szerzett hat és fél százalékkal.

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj ára 1,16 százalékkal emelkedett 77,67 dollárra hordónként, a Brent olaj ára pedig 0,68 százalékkal ment fel 82,39 dollárra.

Az arany hétfőn egy százalékkal emelkedett, kedden pedig 0,06 százalékkal unciánként 2033,00 dollárra. A közel-keleti konfliktus esetleges eszkalációja megnövelte az arany iránti befektetői keresletet értékőrző szerepének köszönhetően.

Mindemellett a befektetők óvatosan viszonyulnak az amerikai jegybank monetáris politikai döntésének szerdai közzététele előtt. A Fed várhatóan változatlanul tartja a kamatlábakat. A piac viszont leginkább a Fed elnökének, Jerome Powellnek az ülést követően tett jelzésére vár a lazítási ciklus valószínű kezdetéről. A márciusi 25 bázispontos kamatcsökkentést jelenleg 47 százalékos valószínűségre teszik a piacon, míg a májusi 25 bázispontos csökkentés esélye 50 százalékos valószínűségen áll.

Fed várható kamatdöntésével hozható összefüggésben a dollárindex legutóbb tapasztalt ingadozása is. Kedden az index 0,55 százalékkal 203,55 pontra csökkent. Az eurót 0,03 százalékkal jegyzik erősebben, 1,0836 dolláron.

Nagyon durva képet fest Európa legfontosabb mutatója

Az egyik legfontosabb vezető összeurópai részvényindex, az Euro Stoxx megdöntötte 2007-ben beállított csúcsát. A dotcom lufi idején beállított érték azonban még messze, s az index teljesítménye messze elmarad amerikai vetélytársától. Lassan nyernek teret a technológiai vállalatok.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!