Magával ragadta a nemzetközi tőzsdéken tomboló hurráoptimista hangulat az európai részvényeket is, az Euro Stoxx 50-es index áttörte azt a komoly ellenállást, amelyet 2007-ben beállított csúcsa jelentett, és új, 20 éve nem látott magasságba emelkedett. Ugyanakkor az index még mindig elmarad mintegy 15 százalékkal 2000-ben beállított mindenkori rekord szintjétől.

A jó teljesítmény egyben rámutat arra, is mekkora lemaradásban van az európai az amerikai gazdasághoz képest.

A tengerentúli vezető részvényindex, az S&P 500 ugyanis ez idő alatt több, mint megháromszorozta értékét. Az elmúlt másfél évtizedben egyre jobban megfigyelhető volt a jelenség, hogy az amerikai indexeket a nagy technológiai cégek részvényei húzzák felfelé.

Ez a jelenség talán a 2022 őszén megindult, immár közel másfél éve tartó bika piacon volt a legszembetűnőbb. Az S&P 500 azóta felmutatott emelkedésének egy jelentős része az úgynevezett „csodálatos hetek”-nek, azaz a legnagyobb kapitalizációjú technológiai részvények száguldásának volt köszönhető.

Kép: Economx, investing.com

Ugyanakkor kicsiben az európai tőzsdék is lemásolták ezt a folyamatot. Az Euro Stoxx 50 indexet a legutóbbi szakaszban jórészt a régió két legnagyobb technológiai részvénye, az ASML-nek és az SAP kirobbanó eredményei vitték hátukon.

Mindezt úgy, hogy az európai részvények közben kifejezetten alulértékeltek mutatkoznak amerikai társaikhoz képest. Az Euro Stoxx 50 index várt eredményekkel számolt átlagos árfolyam/nyereség (P/E) hányadosa jó 35 százalékkal marad el az amerikai S&P 500 index hasonló mutatójától – mutatott rá összefoglaló elemzésében a Bloomberg.

Ezt persze az elemzők is látják, s emiatt sokuk jó vételnek tartaná továbbra is a vezető európai részvényeket. Laura Corrieras, az Indosuez Wealth Management portfóliómenedzsere úgy vélte, miközben a munkanélküliség szintje stabil maradt, a dezinfláció a vártnál gyorsabb ütemben folytatódik, és egyre több befektető számít most arra, hogy az Európai Központi Bank 2024-ben csökkenteni fogja a kamatokat. Ez pedig kedvező környezetet teremt a kontinens tőzsdéin.

Az ASML és az SAP jelenleg már 15 százalékos súlyt ad a mutatóban, ami annak a jele, hogy az egykor az olajipari nagyvállalatok és a bankok által uralt index ha lassan is, de változik.

Az index 2009 márciusában beállított mélypontja óta meg két és fél-szerezte értékét, ennek az emelkedésnek azonban több mint 50 százaléka mindössze 5 részvénynek köszönhető.  Ezek az ASMLLVMHSAP, Siemens és TotalEnergies. Csak az ASML és az LVMH önmagában a hozamának közel 27 százalékát adta (az ASML csak 2012-ben került be az index kosarába). A chipgyártó vállalat piaci értéke a 2009-es 6 milliárd euróról közel 320 milliárd euróra (347 milliárd dollár) emelkedett, míg az LVMH-é ugyanebben az időszakban 20-szorosára nőtt.

Nagyot változott a világ

2000 márciusában, az akkori csúcs idején a Nokia mellett a távközlési részvények voltak a befektetők kedvencei, azok akkor az indexben 28 százalékos súllyal szerepeltek.  A dotcom lufi  kipukkadása alaposan megtépázta ezen részvények árfolyamát, ezután az olaj- és bankrészvények lettek a domináns szereplői a mutatónak. 2007 júliusában, az előző lokális csúcson az index erősen diverzifikálódott, egyetlen részvény súlya sem haladta meg a 6 százalékot.

A globális pénzügyi válság után is nagyrészt megmaradt a blue-chipek között a pénzügyi szektor nagy súlya, ezek most is közel 20 százalékát adják a kapitalizációnak.

A befektetők körében egyelőre elég pozitív maradt az európai tőzsdék megítélése. A Bank of America legutóbbi alapkezelő felmérésében az európai szakemberek 72 százaléka gondolta úgy, hogy a következő 12 hónapban van még felértékelődési potenciál a kontinens részvényeiben. (Az alapkezelői felmérés eredményeiről korábban itt írtunk).

Ez az elmúlt két évben mért legmagasabb arány. Ugyanakkor rövidebb távon óvatosabbak a szakemberek, hiszen október óta elég nagyot drágultak az európai részvények is. Emiatt tart a válaszadók 56 százaléka rövidebb távon egy negatív korrekció elképzelhetőnek. Ennek a korrekciónak úgy látják a nyereség várakozások csökkenésre lehet a katalizátora. A szakértők háromnegyede szerint ugyanis az európai gazdaság növekedését csökkenő üteme és a mérséklődő infláció egyaránt kedvezőtlenül hathatnak a profit számokra.

Áranyltabb a kép

A nagy optimizmus azonban csak az európai alapkezelőkre igaz. Ha már a világ többi táján is befektető szakember véleményét vesszük, akkor árnyaltabb a kép, az ő körükben Amerika maradt továbbra is a favorit. Az alapkezelők nettó 15 százaléka súlyozza felül jelenleg az amerikai részvényeket portfólióiban, ami 2021 vége óta nem látott arányt jelent. Eközben 3 százalékkal, 12 százalékra nőtt azok aránya, akik az előírt súlynál kisebb arányban tartanak az eurózóna tőzsdei cégeinek papírjaiból. Az európai tőzsdéket egyébként 2022 februárja óta, az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta alulsúlyozzák az alapkezelők.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!