Olyan brókercégnél, amely szabályosan működik ilyen nem történhet, a ügyfélszámlákon levő pénz elkülönített letéti számlákon van a legnagyobb magyar kereskedelmi bankokban. Ameddig azok fizetőképesek, a brókercég minden befektetőjét ki tudja fizetni - mondta el a Napi.hu-nak Régely Károly, a Concorde Értékpapír Zrt. vezérigazgatója. Ilyen értelemben még a klasszikus bankpánik - már amennyiben a bankok fizetnek - sem fenyegetheti őket. Bármekkora összeget ki tudnak fizetni, hiszen a számlákon levő pénzeket ők nem befektetik, hanem úgyanúgy bankban tartják, ahogy az ügyfél tartaná - fogalmazott Régely.
Az ügyfelek értékpapírszámláin lévő értékpapírok pedig letétkezelőknél vannak, a magyar papírokat a Keler, a külföldieket pedig a svájci SIS, illetve a holland KAS Bank kezeli.
A magyar pénzügyi botrány Régely szerint jól mutatja, hogy az ügyfelek vagyonát csak bűncselekmény esetén fenyegetheti veszély. A nyilvánosságra került három eset mindegyikében erre legalábbis alapos gyanú már megvan. Ebből a szempontból az MNB kommunikációja is lehetne szerencsésebb, hiszen az elmúlt napokban alapos ellenőrzéseket tartottak a szektor minden szereplőjénél és arról mégsem hangzott el semmi, ahol mindent rendben találtak. Ez azt a látszatot keltheti a tőkepiac szereplőiben, hogy a pénzek csak a bankokban lennének biztonságban - véli a vezérigazgató.
Szécsényi Bálint, az Equilor Zrt. vezérigazgatója szerint valóban nem lenne szerencsés, ha az egész szektort lehetetlenítenék el azok a negatív példák, amelyek most robbantak ki. A brókercégek legfontosabb partnerei a bankok, hiszen a még a befektetési alapok esetében is az ő letétkezelői közreműködésükkel valósul meg az ügyfelek vagyonának kezelése.
Ez a látszat egyébként több piaci szereplőnek is hasznára válhat, a piacon már nem is titok, hogy vannak bankok, amelyek agresszív ügyfélszerzési kampányba kezdtek kihasználva a megingó bizalmat. Könnyen tudnak arra hivatkozni, hogy a bankokban nagyobb biztonságban van a pénze az ügyfeleknek, mint a független befektetési szolgáltatóknál.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az