A londoni FTSE100 index 0,43 százalék csökkenéssel, a párizsi CAC40 mutató 0,18 százalék emelkedéssel, a frankfurti értéktőzsde DAX indexe pedig 0,11 százalék gyengüléssel fejezte be a napot.
Csütörtökön az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,10 százalék emelkedéssel, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója pedig 0,02 százalék csökkenéssel zárt.
Az európai tőzsdezáráskor - 17.30 órakor - az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 83 cent (1,27 százalék) emelkedéssel 66,25 dolláron állt.
New Yorkban a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,13 százalék, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 0,67 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index pedig 0,87 százalék erősödést jelzett az európai tőzsdék zárásakor.
Budapest is vörösben
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 327,95 pontos, 0,84 százalékos csökkenéssel, 38 643,99 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. (Továbbra is szinte ingyen hitelezik a magyar államot.)
A Mol 38 forinttal, 1,34 százalékkal, 2806 forintra csökkent, 3,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,86 százalékkal, 11 490 forintra esett, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,32 százalékkal, 462 forintra gyengült, forgalma 322,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,58 százalékkal, 6045 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,6 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4169,86 ponton zárt csütörtökön, ez 0,32 pontos, 0,01 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók